A Sziddhárta munkatársai és bemutatkozásai 2008-2010-ből és alatta
Sziddhárta hírlevelek 2006-2011-ig
Sziddhárta hírlevelek 2006-2011-ig
Fáy Nóra

Fáy Nóra vagyok a következő adatok mondhatók
el rólam: 3 gyerek, (1991 Viki, 1992 Zsombi és 2001 Lili) és egy
Sziddhárta jellegű utat bejárt házasság (1990), fizikus diploma (1994)
és a Paradigma Ezoterikus Kis és Nagykereskedés (1994). Aztán
berobbant az életembe a pszichodráma (2002) és a második napon tudtam,
hogy ez az módszer nekem való. Azóta megvalósult, sőt ki is bővült a
táncterápiával. Jelenleg másoddiplomás képzésben még nekivágok a
pszichológia szaknak, a további terveim érdekében.
Más módon magamról:
“Vigyázzatok!
Nincs olyan sötét szakadék, nincs olyan magas sziklafal, nincs olyan kanyargós tévelygés, ami nem volna ÚT.
Az ijesztő borzalmak ne tévesszenek!
Ne támaszkodjatok!
Ami a legbiztosabb támasznak tűnik az a legfeketébb űr.
Meg ne fogjátok, mert azzá váltok!
Egyetlen támasz van, amiben nem csalatkoztok.
Más nincs.
Minden lépéstek az űrön át virágzó szigetté válik, ahová a többiek lépni tudnak.”
(Beszélgetés az angyallal 63.o.)
Kb. 16 évesen olvastam először ezeket a
sorokat, azóta gondolom azt, hogy ez rólam/nekem is szól. Az utóbbi 20
év alatt nem lett idejét múlt az igazsága, csak mélyen átélt
valóságossága nőtt.
Itt még azt emelném ki, hogy a pszichológiai
kategóriákat (skizofrén-, borderline-, disszociatív-, nárcisztikus-,
hisztérikus-, neurotikus fóbiás- személyiség szerkezetek) ugyan fontos
tapasztalati igazságoknak tartom, de a hozzájuk tapadó
értékítéletekkel nem azonosulok.
Bővebben: www.sziddharta.blogspot.com
Fáy Zsolt

Fáy Zsolt vagyok 43 éves, a Nóránál felsorolt 3 gyermek apja, jógaoktató, a MagNet Magyar Közösségi Bank egyik vezetője.
Sokszor elindultam a jóga útján, de igazán stabilan a harmadik gyerekem a Lili születése óta jógázom.
A saját belső utam (jóga, pszichodráma, bodywork, stb.) és világi szinten betöltött feladataim úgy érzem most összetalálkoztak.
A világi munkám, a MagNet Magyar Közösségi Bank-nak a vezetése és a Bank épületében levő Sziddharta közösségi ház létrehozásával jött létre ez a találkozás.
Sokszor elindultam a jóga útján, de igazán stabilan a harmadik gyerekem a Lili születése óta jógázom.
A saját belső utam (jóga, pszichodráma, bodywork, stb.) és világi szinten betöltött feladataim úgy érzem most összetalálkoztak.
A világi munkám, a MagNet Magyar Közösségi Bank-nak a vezetése és a Bank épületében levő Sziddharta közösségi ház létrehozásával jött létre ez a találkozás.
Pecsenka Nóra

MAGAMRÓL
Tíz év - ezer órák önismereti útja - szétestem, elvesztettem erőmet, hitemet: van ennek értelme? És meglett a kulcs a zárba, összerakódtam, jobb mint volt : a helyemre kerültem, bele az életbe, közel az emberekhez, hitelesebben. És megtaláltam a párom. És élveztem végre az egyszerűen csak élek érzést, semmi pszí, meg bölcselet, egyszerű almáspiterecept, itt és most. ÉLNI. Majd jött egy mélyebben beakasztott kampó a transzformáció útján. A foganás, gyerekszülés újabb spirált indított. Mélyebbre és magasabbra. Egy lépés a fénybe, egy lépésnyi árnyék is vetül. Szóval menny és pokol. Meditáció, béke, üdv, kontra félelem, pusztítás, és kétségbeesett kapaszkodás, hogy egybetartsam a személyiség törékeny rendszerét, mikor annál nagyobb feszegeti. És megszületett a fiam. Járom az utam, vannak iránymutatóim, segítőim, társaim. Köszönöm mindannyiótoknak
Tíz év - ezer órák önismereti útja - szétestem, elvesztettem erőmet, hitemet: van ennek értelme? És meglett a kulcs a zárba, összerakódtam, jobb mint volt : a helyemre kerültem, bele az életbe, közel az emberekhez, hitelesebben. És megtaláltam a párom. És élveztem végre az egyszerűen csak élek érzést, semmi pszí, meg bölcselet, egyszerű almáspiterecept, itt és most. ÉLNI. Majd jött egy mélyebben beakasztott kampó a transzformáció útján. A foganás, gyerekszülés újabb spirált indított. Mélyebbre és magasabbra. Egy lépés a fénybe, egy lépésnyi árnyék is vetül. Szóval menny és pokol. Meditáció, béke, üdv, kontra félelem, pusztítás, és kétségbeesett kapaszkodás, hogy egybetartsam a személyiség törékeny rendszerét, mikor annál nagyobb feszegeti. És megszületett a fiam. Járom az utam, vannak iránymutatóim, segítőim, társaim. Köszönöm mindannyiótoknak


TEVÉKENYSÉGEM a Sziddhárta Közösségi Házban:
Csoportok: Olyan csoportokat vezetek, melynek kimondottan spirituális úton járók a résztvevői. A módszer pedig a testtudatosságon alapul, mint a jóga, de itt nem előre meghatározott mozdulatok energetikai és érzelmi, gondolati hatásait vizsgáljuk, hanem fordított a sorrend: A személyiségünk és lényünk energiái, érzelmei mozdítják a testünket. Nem szeretem táncterápiának hívni, mert tánc ugyan, ha minden mozdulatod tánc, és terápia ugyan, ha minden fejlődés az, de talán kevésbé félrevezető bodyworknek, testből kiinduló munkának nevezni. És itt nemcsak a durva testet, hanem a finom testet is érintjük - a pránatestet és az érzelmi-mentális testet is. Mint ahogy a jógában is tapasztalható, sok minden tud változni a testi energetikai folyamatok során, van, hogy anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mi történt. Mégis sokat segít, ha lehet tudni róla mi volt ez, hogy mások is átélnek-e ilyesmit. A szavakban való megragadás, a tudatosítás ezért fontos része a csoportnak.
Egyéni folyamatok: A KIP, NLP, Ego State terápia, bodywork és a Himalája meditáció tapasztalatait ötvözöm az egyénekkel való munka során. A közös nevező a módosult tudatállapot. Főleg spirituális válság témában keresnek meg, illetve kismamák anya-magzat meditáció kísérésére.
Csoportok: Olyan csoportokat vezetek, melynek kimondottan spirituális úton járók a résztvevői. A módszer pedig a testtudatosságon alapul, mint a jóga, de itt nem előre meghatározott mozdulatok energetikai és érzelmi, gondolati hatásait vizsgáljuk, hanem fordított a sorrend: A személyiségünk és lényünk energiái, érzelmei mozdítják a testünket. Nem szeretem táncterápiának hívni, mert tánc ugyan, ha minden mozdulatod tánc, és terápia ugyan, ha minden fejlődés az, de talán kevésbé félrevezető bodyworknek, testből kiinduló munkának nevezni. És itt nemcsak a durva testet, hanem a finom testet is érintjük - a pránatestet és az érzelmi-mentális testet is. Mint ahogy a jógában is tapasztalható, sok minden tud változni a testi energetikai folyamatok során, van, hogy anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mi történt. Mégis sokat segít, ha lehet tudni róla mi volt ez, hogy mások is átélnek-e ilyesmit. A szavakban való megragadás, a tudatosítás ezért fontos része a csoportnak.
Egyéni folyamatok: A KIP, NLP, Ego State terápia, bodywork és a Himalája meditáció tapasztalatait ötvözöm az egyénekkel való munka során. A közös nevező a módosult tudatállapot. Főleg spirituális válság témában keresnek meg, illetve kismamák anya-magzat meditáció kísérésére.
Pállya Moria


Üdvözöllek!
Pállya Moria a nevem.
Legfontosabb feladatomként a munka mellett két (kis)gyerek édesanyjaként az anyává válást érzem. Evvel/ebben/ezért járom azon rögös utat, amelyen nagyon törekszem arra, hogy kikutassam azt, hogy hogyan élhetünk minőségi boldog és békés életet. Leginkább ezt szeretném továbbadni gyermekeimnek, unokáimnak és mindazoknak, akik elérkeznek hozzám.
Legfontosabb feladatomként a munka mellett két (kis)gyerek édesanyjaként az anyává válást érzem. Evvel/ebben/ezért járom azon rögös utat, amelyen nagyon törekszem arra, hogy kikutassam azt, hogy hogyan élhetünk minőségi boldog és békés életet. Leginkább ezt szeretném továbbadni gyermekeimnek, unokáimnak és mindazoknak, akik elérkeznek hozzám.
Írhatnám, hogy spirituális életemet 16 éves
koromban kezdtem járni, a legelső agykontroll tanfolyam elvégzésével,
de ez igaz is, meg nem is. Sokszor azt élem meg, hogy több ezer évre
kéne visszamenni a gyökerekért..
Mostanra már mondhatom, hogy jelen életem több mint felét az úton járás jellemzi.
Kerestem már nagyon magasan is (PrAkash mellett 6 évig) aztán meg nagyon mélyben is (hormonális depresszió).
De hogy mit? Az igazat, az igazit, azt, ami kitölthet, ami kiegészíthet, ami eggyé tehet.
Mostanra már mondhatom, hogy jelen életem több mint felét az úton járás jellemzi.
Kerestem már nagyon magasan is (PrAkash mellett 6 évig) aztán meg nagyon mélyben is (hormonális depresszió).
De hogy mit? Az igazat, az igazit, azt, ami kitölthet, ami kiegészíthet, ami eggyé tehet.
Sok helyen jártam, sokat kerestem, sokfélét tanultam, sok Mesterem/Tanítóm volt útközben.
Agykontrollban Laci és Gábor, Ma-uri masszázsban: Hemi és Katja Fox, Witold, és sok
ma-uris társam, Aura Somában: Philippa Maerville, Dominic, Hermann Éva, spirituális megvilágosodást kereső úton: PrAkash és aztán F. Nóra, Reikiben és reinkarnációs utaztatásban: Király Rita és Tibor, aura tisztításban: Szabó Judit, otthonszülésben: Ágik és Kata, önismeretben: Fáy Nóra, Z. Kata, D. Béla, természetgyógyászatban rengetegen, családállításban: Mari, Ramoda és Bettina, párkapcsolatban: egykori/első szerelmem L. Ádám, s most a férjem Szentesi György.
ma-uris társam, Aura Somában: Philippa Maerville, Dominic, Hermann Éva, spirituális megvilágosodást kereső úton: PrAkash és aztán F. Nóra, Reikiben és reinkarnációs utaztatásban: Király Rita és Tibor, aura tisztításban: Szabó Judit, otthonszülésben: Ágik és Kata, önismeretben: Fáy Nóra, Z. Kata, D. Béla, természetgyógyászatban rengetegen, családállításban: Mari, Ramoda és Bettina, párkapcsolatban: egykori/első szerelmem L. Ádám, s most a férjem Szentesi György.
S mostanra, a keresés "végén" a meg nem
született ikreimbe (is) belebotlottam, s azt érzem, nem kell már
keresnem, nem kell már megtalálnom semmit. Már csak hagyom azt, ami
történni akar mellettem, körülöttem és bennem.
Mostanság az a sorsom, hogy családállítóként és iker-gyógyítóként tevékenykedem.
A családállításos munkámban is sok kreativitást élek meg és egy családenergetikai rendszer kezd megszületni a kezem közül ide a világba, ami a bodywork elemeit integrálja a családrendszerbeli "alap-igazságokba".
Az iker-gyógyítás rendszerét Ramodától (www.ifosys.de) kaptam/hoztam és viszem tovább egyenlőre kicsiny országunk határain belül.
A családállításos munkámban is sok kreativitást élek meg és egy családenergetikai rendszer kezd megszületni a kezem közül ide a világba, ami a bodywork elemeit integrálja a családrendszerbeli "alap-igazságokba".
Az iker-gyógyítás rendszerét Ramodától (www.ifosys.de) kaptam/hoztam és viszem tovább egyenlőre kicsiny országunk határain belül.
Nagyon fontos az egész életemben, amit a
családállítói munkámban kezdtem jól megérteni, de leírva mástól láttam
precízen, most ide írom.
"Csak a "magasabb" vagy tágabb rend iránti megadással kiegészülve hozhatnak az emberi akarat erőfeszítései egészséges gyümölcsöket."
/Phiilp Novak/
"Csak a "magasabb" vagy tágabb rend iránti megadással kiegészülve hozhatnak az emberi akarat erőfeszítései egészséges gyümölcsöket."
/Phiilp Novak/
Táó 1
részlet
"Nem tudnók, hogy lábunk mohos kőlépcsőre vagy ködre lép,
néznők az elfagyott gyomok törékeny, barna üvegét,
a fák odvát, amely akár a nők szemérme és a mély
erdőt, hol az egyszarvú s más tudatalatti állat él.
Azt vallanók, hogy lát a kő s a léttelen is létező;
hogy a képzelt, a képletes s a képtelen is lényeges;
hogy állat, ember, por, virág egyformán fontos s a világ
nem szerkezet, de szervezet s hogy rendetlen s nem rendszeres.
S végül megleshetnők, amint az istenség tavaszra
a füvek s a fák levelét belülről kifaragja."
néznők az elfagyott gyomok törékeny, barna üvegét,
a fák odvát, amely akár a nők szemérme és a mély
erdőt, hol az egyszarvú s más tudatalatti állat él.
Azt vallanók, hogy lát a kő s a léttelen is létező;
hogy a képzelt, a képletes s a képtelen is lényeges;
hogy állat, ember, por, virág egyformán fontos s a világ
nem szerkezet, de szervezet s hogy rendetlen s nem rendszeres.
S végül megleshetnők, amint az istenség tavaszra
a füvek s a fák levelét belülről kifaragja."
/Faludy György/
Nagy Gabriella

Mindig emberekkel foglalkoztam.
1990-ben találkoztam először a jógával. Akkor sokat fájt a gerincem, nem tudtam lehajolni a térdemig,
sem testileg, sem lelkileg nem éreztem otthon magam. Már az első óra nagy hatással volt rám, rövidesen azt éreztem, hogy hű ez valami olyasmi dolog, amit mindenkinek ismernie kéne.
Pedig ekkor még mit sem tudtam arról, hogyan hat a test az elmére és hogyan hat az elme a testre.
Nagy szerencsémre az élet Dr. Timcsák Géza nyári táborába vezérelt és innen Géza elkötelezett követője lettem. 4 év után jelentkeztem Géza jógaoktatói kurzusára. Ennek keretein belül ismertem meg, Csendes Erzsébetet és innen egy 5 éves szakasz kezdődik az életemben az Iyengar jógával ami elsősorban a testemben hozott hatalmas nyílásokat és a testem tudatosításában segített nagyon sokat.
Döbbenten tapasztaltam, hogy a merevségeim, hogyan alakulnak át, hogyan változik az asztmám, később allergiám. Hogyan változom mint ember. Egyre világosabban megmutatkozott számomra, hogy a test kapu az elme mélyének nehézségeihez, így elindultam a lélek gyógyításának ösvényein is.
1990-ben találkoztam először a jógával. Akkor sokat fájt a gerincem, nem tudtam lehajolni a térdemig,
sem testileg, sem lelkileg nem éreztem otthon magam. Már az első óra nagy hatással volt rám, rövidesen azt éreztem, hogy hű ez valami olyasmi dolog, amit mindenkinek ismernie kéne.
Pedig ekkor még mit sem tudtam arról, hogyan hat a test az elmére és hogyan hat az elme a testre.
Nagy szerencsémre az élet Dr. Timcsák Géza nyári táborába vezérelt és innen Géza elkötelezett követője lettem. 4 év után jelentkeztem Géza jógaoktatói kurzusára. Ennek keretein belül ismertem meg, Csendes Erzsébetet és innen egy 5 éves szakasz kezdődik az életemben az Iyengar jógával ami elsősorban a testemben hozott hatalmas nyílásokat és a testem tudatosításában segített nagyon sokat.
Döbbenten tapasztaltam, hogy a merevségeim, hogyan alakulnak át, hogyan változik az asztmám, később allergiám. Hogyan változom mint ember. Egyre világosabban megmutatkozott számomra, hogy a test kapu az elme mélyének nehézségeihez, így elindultam a lélek gyógyításának ösvényein is.
Időközben egyre erősebb hívást éreztem Indiába. A
Tiruvannamalajban Ramana asramban tapasztaltam meg olyan energiákat,
amit addig soha és a csend erejét.
Ezután jutottam el Rishikesbe a Sw. Ráma asramba a Himalájai Tradícióhoz. A tanárokat, Swámi Védát hallgatva sokszor a szívem kinyílt, könnyeztem, még akkor is, amikor nem értettem az angol nyelvet. Csak évekkel később értettem meg a Guru lánc lényegét, ahogy megjelentek a magyar fordítású könyvek. Döbbenten olvastam, hogy hasonló szavakat használok az óráimon. Így értettem meg, mennyire erősen kapcsolódom a tradícióhoz.
Ezután jutottam el Rishikesbe a Sw. Ráma asramba a Himalájai Tradícióhoz. A tanárokat, Swámi Védát hallgatva sokszor a szívem kinyílt, könnyeztem, még akkor is, amikor nem értettem az angol nyelvet. Csak évekkel később értettem meg a Guru lánc lényegét, ahogy megjelentek a magyar fordítású könyvek. Döbbenten olvastam, hogy hasonló szavakat használok az óráimon. Így értettem meg, mennyire erősen kapcsolódom a tradícióhoz.
2000 fordulóján ahogy hazaérkeztünk Indiából,
meghívást kaptam Dobogókőre egy holisztikus szemléletű gyógyüdülőbe
jógát oktatni és masszírozni. Ez egy 4 éves folyamat volt és nagyon
sokat tanultam az emberekkel való bánásmódban. Ez indított el az
önismeret tartásának egy olyan szintjén, amit én úgy hívnék alapokra
állás, hogy miként lehet nem spirituális úton járókat elindítani az
élet lényege felé.
Közben Budapesten kezdtem már nemcsak jógát, hanem a belső úton járás más módjait, önismereti csoportokat tartani. Egyre több tapasztalatot szereztem olyan technikákban mint a pszichodráma, bodywork, családállítás, vizes terápia, transzperszonális légzés terápia. Ezen tapasztalatokkal kitágult az önismereti csoportok tartásának tartománya, több technikával, mélyebben és hatékonyabban tudok segítséget nyújtani.
Közben Budapesten kezdtem már nemcsak jógát, hanem a belső úton járás más módjait, önismereti csoportokat tartani. Egyre több tapasztalatot szereztem olyan technikákban mint a pszichodráma, bodywork, családállítás, vizes terápia, transzperszonális légzés terápia. Ezen tapasztalatokkal kitágult az önismereti csoportok tartásának tartománya, több technikával, mélyebben és hatékonyabban tudok segítséget nyújtani.
A jógában a Himalája tradíció a meditáció és a
légzéstechnikák egyre mélyebb elsajátítása felé vitt. Jógaóráimon
megtapasztalom, hogy minden órán magamat tanítom - megjelenik az
életem fő témája, hogy hogyan állok a Földön, és az az energia, amit a
különböző kultúrák Nagy Anya, Földanya, Istenanya vagy Máriaként
neveznek.
Végzettségeim:
1996-2000 Szlovák Jógaoktatók Szövetsége- Dr. Timcsák Géza (nemzetközi jógaoktatói diploma)
1999 Alternatív mozgás és masszázsterapeuta - ETI
2000-2003 Transzperszonális Pszichológia és Légzésintézet (Dr. Komin Vladimir)
2003-2004 Sportoktató-Rekreáció-Testnevelési Egyetem
2006-2007 Himalájai Jóga Tradició (nemzetközi jógaoktatói diploma)
1000 óra pszichodráma csoporttapasztalat
1000 óra bodywork és táncterápia (testtudattal dolgozó pszichoterápiás módszer)
1996-2000 Szlovák Jógaoktatók Szövetsége- Dr. Timcsák Géza (nemzetközi jógaoktatói diploma)
1999 Alternatív mozgás és masszázsterapeuta - ETI
2000-2003 Transzperszonális Pszichológia és Légzésintézet (Dr. Komin Vladimir)
2003-2004 Sportoktató-Rekreáció-Testnevelési Egyetem
2006-2007 Himalájai Jóga Tradició (nemzetközi jógaoktatói diploma)
1000 óra pszichodráma csoporttapasztalat
1000 óra bodywork és táncterápia (testtudattal dolgozó pszichoterápiás módszer)
György Kata

2001-ben teljesen váratlanul robbant be az életembe az önismeret, mondhatni addig sötétségben éltem. Mikor először mentem el kineziológushoz, azt sem tudtam hova megyek, csak azt, hogy miért. Az a nap sorsfordító volt az életemben. Felgyújtottak egy nagy reflektort és megnyílt előttem egy olyan világ és gondolkodásmód és amely azóta oly mértékben vált a részemmé, hogy a LÉTezésem enélkül már nem lehetséges. A tudatfejlődés ösvényét járom azóta is.
2005-ben beleszerettem a pszichodrámába és 2006 szeptembere óta, hála a Sziddhártának, táncterápiával bővítve művelhetem. 2007 óta egyéni terapeutaként és 2009 óta önismereti csoport vezetőként is részese vagyok a Sziddhárta csapatának. Egyéniben módosult tudatállapottal, csoporton pedig, dramatikus és zenés mozgásos elemekkel dolgozom. Hármas szintű pránanadi mesterként pedig egy másik csodálatos módszerrel is bővítem segítő tevékenységemet.
Jónai Éva Hava

Magamról:
Három felnőtt gyermekem és három unokám van: "tanítóim", kíhívásaim és legnagyobb örömöm forrásai.
Az iskolai éveim keservesek
voltak, és közben fűtött a vágy és valami belső tudás, hogy a tanulás
másról szól, mint amit én tapasztaltam: emberi méltóságról,
együttérzésről, kreativitásról, ihletről, az alkotás öröméről,
csapatmunkáról... 17-20 évesen autodidakta módon tanultam meg angolul,
majd az egyetem elvégzése után angol tanárként, módszertani
trénerként működtem 1972-1995 között itthon és külföldön. Az 1980-as
évek elején indultam el azon az önismereti, spirituális úton, amin ma is
járok. Eleinte "másokért" láttam ennek értelmét: gyerekeimért,
tanítványaimért, a körülöttem élőkért, aztán csak lassacskán "esett le a
tantusz", hogy ez az út rólam szól... személyesen nekem szól!
Valamikor féltem a dühtől, akár felém jött, akár magamban engedtem
felrémleni. Ma Erővé és Szeretetté alakul át bennem a düh, amivel
szembenézek!
Számos önfejlesztő,
spirituális módszerben töltöttem el lelkes, elkötelezett éveket... és
mindig tovább léptem egyet-egyet. Utam során csúcspontok, amikor
megtapasztalom magamban a teremtő erőt: könyveket írtam, sokfelé
jártam a világban és tréningeket tartottam, sokszáz fős nemzetközi
konferenciákat álmodtam és szerveztem meg. És a mélypontok, a
kisebb-nagyobb krízisek, amikor újra és újra az életet választottam,
"álruhás áldássá" váltak: mindegyikből bizalmat, középpontom tudatát,
belső csendet, nyugalmat, rálátást, erőt merítettem. Tánc, Dráma, Játék,
Meditáció, Családfelállítás, Reiki, Prána, NLP, EFT, Kineziológia,
Masszázs, Watsu, Spirituális Választerápia, Eckhart Tolle, Byron
Katie és az Együttműködő Kommuniáció (EMK) jól megférnek bennem, és
szerves részei mindennapjaimnak. Gyönyörűség, hogy vannak társaim ezen
az úton... Vannak, akik előttem járnak... és vannak, akik utánam
jönnek...
Tevékenységem a Sziddhárta Közösségi Házban:
A Sziddharta Közösségi Házban EMK tréningeket tartok. 1995-ben, egy angliai konferencián olyan kincset találtam az EMK gyakorlatában, ami azóta is napról-napra gazdagítja az életemet. Az évek során sok arcát ismertem meg az EMK-nak: tanulható technika, a kommunikáció harcművészete, a figyelem jógája -- gyakran az önmagamhoz és másokhoz kapcsolódás "alkémiája".
A Sziddharta Közösségi Házban EMK tréningeket tartok. 1995-ben, egy angliai konferencián olyan kincset találtam az EMK gyakorlatában, ami azóta is napról-napra gazdagítja az életemet. Az évek során sok arcát ismertem meg az EMK-nak: tanulható technika, a kommunikáció harcművészete, a figyelem jógája -- gyakran az önmagamhoz és másokhoz kapcsolódás "alkémiája".
A konfliktus az élet szerves
része, átkelést jelent a régiből az újba, az ismertből a felfedezni
valóba. Az EMK két pólus (ember, párt, értékrend) közötti feszültséget a
tudatosság és jelenlét erejével áramló energiacserévé alakítja. Nemcsak
elsajátítható nyelvi eszköztár, hanem önismereti út, amely segít
összekapcsolódni önmagammal és másokkal. Mindennapi életünkbe épülve, az
EMK gyakorlata megértést, összhangot, könnyedséget és örömöt hoz
kapcsolatainkba.
Számomra a spirituális út széles ösvénye, amit szeretettel és lelkesedéssel osztok meg másokkal.
Csoportjainkon
helyzetgyakorlatok, a mozdulatok, a fizikai test és a tér tudatának
segítségével érzékszerveink teljes skáláján keresztül szerezhetünk
élményeket. Egy-egy tréning során nemcsak felismerésekre és a módszer
elsajátítására van lehetőség, hanem testi-lelki-szellemi feltöltődésre,
az eddig magányos közdelmek helyett hasonló utakon járó társakkal való
kapcsolatra, és a közösség "mintha-most" terében hosszan tartó
konfliktus helyzetek virtuális megoldására is. Főleg az önismeret és
önsegítés útját járók keresnek meg bennünket.
Honlapunkon sok mindent megtalálsz: www.emk.hu
Jeney Ágnes

Magamról:
Jeney Ágnes vagyok, pszichológus, gyermekpszichodráma vezető, pszichodráma asszisztens, egy gyermek édesanyja.
A pszichológia 1999-ben robbant be az életembe úgy, hogy azt kerestem, ami az igazi, ami nemcsak munka lehet, hanem hivatás is számomra. Ekkor indultam el az önismeret és a pszichológia tanulásának útján.
Idővel kialakult bennem, hogy hangsúlyosabb az érdeklődésem a gyerekek problémáinak megoldása felé. 2004-ben elvégeztem a gyermekpszichodráma vezetői képzést, ezután kezdtem gyerekcsoportokat vezetni.
Jelenleg a XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadóban dolgozom, iskola- és óvodapszichológusként segítem a gyerekeket és szüleiket a pszichés problémák megoldásában.
Fontos számomra, hogy a tanult technikák, és tapasztalatok felhasználásával új irányba is mozduljak. Ennek keretében
Jeney Ágnes vagyok, pszichológus, gyermekpszichodráma vezető, pszichodráma asszisztens, egy gyermek édesanyja.
A pszichológia 1999-ben robbant be az életembe úgy, hogy azt kerestem, ami az igazi, ami nemcsak munka lehet, hanem hivatás is számomra. Ekkor indultam el az önismeret és a pszichológia tanulásának útján.
Idővel kialakult bennem, hogy hangsúlyosabb az érdeklődésem a gyerekek problémáinak megoldása felé. 2004-ben elvégeztem a gyermekpszichodráma vezetői képzést, ezután kezdtem gyerekcsoportokat vezetni.
Jelenleg a XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadóban dolgozom, iskola- és óvodapszichológusként segítem a gyerekeket és szüleiket a pszichés problémák megoldásában.
Fontos számomra, hogy a tanult technikák, és tapasztalatok felhasználásával új irányba is mozduljak. Ennek keretében
- 2010. év végén Jónai Éva Havával elindultunk azon az úton, hogy a gyermekpszichodráma és az Együttműködő Kommunikáció (EMK) előnyeit kihasználva ötvözzük a két módszert, hatékonyabbá téve a fejlődést, a problémák megoldását;
- a gyermekpszichodráma játékos szimbolikájába a testtudatosságot belefolyatva, a gyerekek megtanulnak a jelen pillanathoz kapcsolódni, és a testükből induló mozdulással eljuthatnak a nehézségeik mögött rejtőző fájdalmakhoz, illetve erőforrásaikhoz. Ezek így a tudattalanból tudatos szintre jutnak, segítve a konfliktusok kezelését és a kontrollt a mindennapi életben.
A másik fontos út a keresésben számomra a
magzati kori nehézségek, elakadások feldolgozásának célzott megoldása.
Ennek keretében
- a gyógyító ringatással segítem mind gyermek, mind felnőtt pácienseimet magzati kori elakadásaik feloldásában, erőforrásaikhoz való kapcsolódásban, amivel a későbbi traumák is feldolgozhatóvá válhatnak, illetve gyermekeknél a tanulási-, magatartási problémák is csökkenhetnek;
- a gyermekpszichodráma szimbolikus nyelvét is használva, meleg vizes közegben játékos feladatokkal indulunk a gyerekekkel a hiányok feltöltése és a problémák feldolgozása felé.
Programjaim:
- gyermekpszichodráma "EMK-ÉLETKEREKÍTŐ" játékokkal
- gyermekdrámajáték testtudatossággal
- gyógyító ringatás gyermekek és felnőttek részére
- gyermek egyéni terápia
- felnőtt egyéni terápia
Elérhetőségeim: mail.jeneyagnes@gmail.com, +36 20 436 47 95
Sziddhárta Hírlevél 2011.
Sziasztok, eltelt megint egy év.
Az Andrássy úti ház jól tele van színes programokkal: www.sziddharta.hu
Az én munkámról mely idén nagyobb nyilvánosságot élvez, mint tavaly, egy blogot készítettem: http://sziddhartaszervezes.blogspot.com/
Egész blogcsaládot építettem ki, mely komolyabb Sziddhártás
munkálkodásaink mögötti internetes hátteret szolgáltatja. Ennek
központi eligazító blogja: http://sziddharta.blogspot.com/ Az év során még tovább bővítem majd.
Az Andrássy úti épületben a felújításaink mentén elkészült az üvegtetős belső udvar. Szép lett.
Nem sokára az étterem is a helyére költözik az udvaron.
Gyerekvigyázónk is megnyílik az ősszel, hogy a szülőknek könnyebb legyen igénybe venni a programokat.
Végül - remélem még idén - a régi kis Paradigmám (ezoterikus bolt) is helyére kerül az udvar körül.
A Magnet Közösségi Bankról is tájékozódjatok és kapcsolódjatok ti is a szolgáltatásaihoz amivel csak tudtok: www.magnetbank.hu
Bármit igénybe vesztek segítetek vele.
Igen sok nehézség súlyt minket is a gazdasági és bankrendszer
szintű világválság kapcsán. Drukkoljatok, hogy átjussunk a 2012-es
éven. Nem evidens.
Fáy Nóra
MagNet Közösségi Ház
Sziddhárta Hírlevél 2010.
Sziasztok utoljára egy éve küldtem hírlevelet.
A ritkulás oka az, hogy a programjainkról mindent a netre töltögetünk fel. (www.sziddharta.hu) Ráadásul az én csoportjaim most meghívásos alapon szerveződnek és el is használják az energiáimat, tehát mimimum egy évig most nincs publikus tevékenységem. A Sziddhárta team egyéb lehetőségeit viszont szívesen ajánlom figyelmetekbe.
Az Andrássy úti épületben a felújításaink mindig újabb részlegekre terjednek ki. Jelenleg a belső udvar üvegtetővel borítása és műemléki felújítása zajlik.
A Magnet Közösségi Bank is megindult féléve a magasabb tudatosságot kiszolgáló termékeivel. (www.magnetbank.hu) Szóval haladunk azzal a tervünkkel, miszerint az Andrássy út 98-as épületet a tudatfejlődés ösvényén járók igényeinek szolgálatába állítjuk.
Most hírt egy nekünk fontos családállító Budapesti látogatásáról küldök. Tőle tanultunk sok dolgot a magzatkori ikervesztés témakörében (is)...


Részletek a mellékletben:
Kellemes ünnepeket:
Fáy Nóra

Sziddhárta Hírlevél
Sziddhárta Hírlevél 2009-3. /2009.dec.1/
És ősszel elindultunk az Andrássy 98-ban 5 teremmel, a Paradigma Ezoterikus Bolttal, egy étkezővel és öltözővel.
Ez a félév a tégla és malter szintű megvalósítás időszaka volt itt lenn a földön. Ezután rákapcsolunk a honlapunk átdolgozására "fönn" a világhálón.
A programjainkról már most is a www.sziddharta.hu honlapon találod az infókat. Egyelőre a főoldalon frissítjük folyamatosan a programok adatait, de idővel át is szervezzük az infók struktúráját.
A termek bérlésével kapcsolatban részletekért a mellékletben található excell file-t küldöm:
Felhívás!
Pszichológia szakos hallgatóként végzek kutatást, mely a bodywork terápiás technika tulajdonságairól, jellemzőiről dolgoz ki egy tesztelő (tartalom elemző) módszert. Ehhez a munkámhoz járulsz azzal hozzá, ha adod magad egy 4 órás ingyenes bodywork műhelymunkához, ahol kizárólag kutatási dokumentálási célok érdekében videózzuk a csoport munkáját. Nevedet és személyes információidat a csoporttitok védi, melyet a kutatási jegyzőkönyvem is maradéktalanul betart majd. Ez a felhívás továbbítható, ha javasolnád még valakinek.
Időpontok:
december 5 . szombat 14h - 18h
december 17. csütörtök 17h - 21h
december 29. kedd 17h - 21h
Helyszín: 1062. Bp. Andrássy út 98 fsz. Jóga terem
Jelentkezés: faynora@sziddharta.hu előjelentkezés szükséges és kérem jelezzétek melyik alkalomra vonatkozik a 3 időpont közül.. Ingyenes.
A csoporttagokon kívül jelen lesznek még:
Kutató aszisztensként: Fáy Nóra
Tánc terapeutaként: Pecsenka Nóra


Kellemes ünnepeket:
Fáy Nóra
2009 / 2 Sziddhárta Hírlevél
A Sziddhárta hírlevelem által összefogott információs csokor jelentősen bővül. Amennyiben jól sejtettük, hogy érdekelhet a kb. félévente kiküldött hírlevél tartalma, akkor kérlek a faynora@sziddharta.hu emailcímre küldj emailt, és én felveszlek a listára. Ha tévedtem nem kell tenned semmit, csak megbocsátani, hogy zavartalak.
Köszönettel: Fáy Nóra

Sziddhárta Hírlevél
Az elmúlt félév nagy fordulatot hozott: a Sziddhárta lényegiségű programokat nem a Bécsi úti 3 terembe visszük tovább innen a faházakból, hanem az Andrássy úti 6 terembe. Új címünk: Andrássy út 98. fsz-en balra. Az épület a HBW Expressz Bank székhelye, ami Zsolt munkahelye. Magánéletünk 20 éves házassága után most nyilvános tevékenységeinket is "össze-ház-asítjuk". A Sziddhártán kívül a Paradigmát (Ezoterikus Kereskedésemet) is bevisszük a Bank épületébe. És ami még fontos, a Bank profilját egy úgynevezett Etikus Banki koncepció irányába fordítjuk az elkövetkező év/ek során. Tehát az épületet a tudatfejlődés ösvényén járók igényeinek szolgálatába állítjuk. Ez 2-3 évnyi műemléképület szintű felújítással is jár, de a földszinten már ősszel elindulunk.
Bérelhető termeink méretei (és kiinduló árai): 47m2 (2100 Ft/h), 60m2 (3000Ft/h), 83m2 (4000 Ft/h) és 110m2 (5000 Ft/h). Érdeklődni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.

1062 Bp. Andrássy út 98.fsz. Kodály Köröndhöz esik közel
..........................................................................................................................................................................................................................
AZ INFORMÁCIÓK TÖMÖREN:
-
- NYITOTT, PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott pszichodráma csoport 9h-18h-ig. Ár, 2009-ben: 8 000 Ft/nap ebéddel, 2010-ben: 10 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
-
1 X 5NAPOS ZÁRT PSZICHODRÁMA HALADÓ CSOPORT: 2010 febr 9-13-ig 9h-18h-ig. Ár: 60 000 Ft ebéddel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet. !!! Vigyázat nagyon kis létszámú csoport !!!
- NYITOTT, PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott pszichodráma csoport 9h-18h-ig. Ár, 2009-ben: 8 000 Ft/nap ebéddel, 2010-ben: 10 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- MORITÓL
- NYITOTT, CSALÁDFELÁLLÍTÁS CSOPORT táncterápiával: Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott családfelállítás csoport 9h-18h-ig. Ár: 8 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni Morinál a moria.pallya@gmail.com email címen lehet.
-
RAMODA féle 6 NAPOS VÍZTERÁPIÁS CSOPORT "Az egyedül megszületett ikrek gyógyulásáért" : 2010 febr 21-26, Visegrádon melegvizes medencében. Érdeklődni írásban lehet a moria.pallya@gmail.com címen.MORITÓL BŐVEBBEN>>>
RAMODA féle 3 NAPOS CSOPORT "Az egyedül megszületett ikrek gyógyulásáért" : okt 5-7, 2010 márc 6-8, júni 4-6, 9-18h-ig. Ára: 24 000 Ft (3 ebéddel). Jelentkezni írásban lehet a moria.pallya@gmail.com címen.
- FLOTÓL
- DRÁMA WORKSHOP táncterápiával: szept 10-én csütörtökön 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft vacsival. Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com
- ZÁRT, DRÁMA CSOPORT táncterápiával: Fél éves (2009 szept-től dec-ig), kéthetenkénti vasárnap egésznapos dramatikus, táncterápiás elemekkel dolgozó csoport melynek az elején egy hétvégés play back szinház is lesz . Ár:9 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 2505733 telefonszámon lehet.
- KEN WILBER-I TUDATSZINTEKRŐL élmény orientált ELŐADÁS sorozat zárt csoport keretekben: Címe: a tudatfejlődés a spirituális krízis tükrében. 8 alkalommal félnap, szept 9-től kéthetente szerdán 16-21h-ig, Ár: 5 000Ft/alkalom vacsival, Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 2505733 telefonszámon lehet.
- DRÁMA WORKSHOP táncterápiával: szept 10-én csütörtökön 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft vacsival. Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com
- KATÁTÓL
- ZÁRT, ÖNISMERETI CSOPORT:dramatikus és táncterápiás elemekkel, ősszel 8 alkalommal félnap, szept 15-től kéthetente kedden dec 15-ig 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Katánál: catalina.gyorgy@gmail.com vagy 06 30 3820329 telefonszámon lehet.
- NÓRITÓL
- ZÁRT, TÁNCTERÁPIÁS CSOPORT: Fél éves, 2010 febr-jún-ig tartó kéthetenkénti szombat délutáni csoport 14-20h-ig. Ár: 8 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Jyotinál a jyoti.julia@gmail.com email címen lehet. !! Vigyázat nagyon hamar betellik majd !!!
- Tanáromtól, DAUBNER BÉLÁTÓL
- Himalája jóga tradíció szerinti jóga foglalkozások szept 7-től hétfőnként kezdőknek és keddenként haladóknak 18h30-21h15-ig, Ár: 10 000 Ft/5alkalom
- Egésznapos jógikus elvonulások
- Pszichopatológia oktatás sorozat
- Kognitív-viselkedésterápiás képzés
- Himalája jóga tradíció szerinti jóga foglalkozások szept 7-től hétfőnként kezdőknek és keddenként haladóknak 18h30-21h15-ig, Ár: 10 000 Ft/5alkalom
- ZSOLTTÓL SHADOW Jóga - Balakrama kurzusok
- 5 napon át minden reggel; szept 14-18-ig (hétfőtől péntekig) 7h-8h15-ig és okt 20-24-ig (keddtől szombatig) 7h30-9h-ig. Ár: 8 000 Ft/5alkalom. Jelentkezni Zsoltnál: fzsolt@ebank.hu
- GABITÓL
- Jóga foglalkozások keddenként este 17-19h-ig és 19-21h-ig és péntekenként délelőtt 9-11h-ig. Ár: első alkalom ingyenes, 2 000 Ft/alkalom, vagy este bérlet: 8 000 Ft/5alkalom, reggel bérlet 20 000 Ft/10alkalom. Jelentkezni és érdeklődni Gabinál (06 70 5097808) jogabi@freestart.hu lehet.
- JYOTITÓL
- Jóga foglalkozások szerdánként este 19-21h-ig és kedden reggelente 8h30-10h-ig. Ára: reggel 1 500 Ft/alkalom, 5 500 Ft/hó; este 1 800 Ft/alkalom, 6 000 Ft/hó. Heti két gyakorlás: 8 000 Ft/hó. Jelentkezni és érdeklődni Jyotinál jyoti.julia@gmail.com lehet.
- ANNÁTÓL
-
Himalájai jóga hétfőnként 17h30-19h30 középhaladó, csütörtöként 8h15-10h-ig haladó, péntekenként 18.30-20.30 kezdő. Az órák szeptember második hetétől indulnak.
-
Shiatsu 2 éves tanfolyam haladó péntek 14-18h-ig, kezdő a jelentkezés függvényében. Jelentkezni mezosi.anna@interware.hu email címen lehet.
-
- ANGITÓL
- NIA október 1-től minden csütörtökön 18-19h30-ig. Ár: (első alkalom) 1 000 Ft, azután egy alkalom: 2 300 Ft vagy 4 alkalmas bérlet (6 hétre) 8 000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Anginál az angie.molnar@gmail.com e-mail címen lehet.
- JUDITTÓL
- SÁMÁN DOBSZERDA minden hónap utolsó szerdája 18-21 óráig, részvételi díj: 2 500 ft/fő sámán alapkurzust végzetteknek és azoknak akik szeretnének bekukkantani ebbe a világba. Újak esetében mindenképpen kérünk bejelentkezést telefonon (30-309-1864) vagy e-mailben. medvemondo@gmail.com, de a régiek visszajelzését is megköszönjük.
- ÉVITŐL
- Hess féle HANGTÁLAKKAL GONG TERÁPIA, egyéni 3/4órás kezelés 3 000 Ft. Érdeklődni és időpontot egyeztetni: Ádám Évánál: 06 30 570 1334 vagy eva.adam@freemail.hu email címen lehet.
- SANYITÓL
- MASSZÁZS péntekenként előzetes bejelentkezésre. A 60 perces kezelés ára 6000 Ft. Érdeklődni és időpontot egyeztetni Sanyinál a 06 20 316 06 47 telefonszámon vagy a herczegsanyi@freemail.hu e-mail címen lehet.
- ÁGITÓL RE-CONNECTION egyéni kezelés keddenként előzetes bejelentkezésre, Áginál agnesber@freemail.hu email címen. Bővebb infó: http://thereconnection.wordpress.com/
- ZSUZSKÁTÓL MA-URI MASSZÁZS csütörtökönként előzetes bejelentkezésre, Zsuzskánál zsuline@gmail.com email címen.
- MARIANNÁTÓL KINEZIOLÓGIA hétfőn és szerdán előzetes bejelentkezésre, Mariannánál bartha.marianna@googlemail.com email címen.
Fáy Nóra
...................................................................................................................................................................
AZ INFORMÁCIÓK RÉSZLETESEN:

- NÓRÁTÓL
- NYITOTT PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Zárt, (haladó, vagyis önmeghaladás orientált) csoportjaim elé, javasolom ezt a rávezető lépcsőfokot biztosító - önismeret orientált - nyitott csoportot. Keretei:
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott pszichodráma csoport 9h-18h-ig. Ár, 2009-ben: 8 000 Ft/nap ebéddel, 2010-ben: 10 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- Időpontok: 2009 szept 12-13, nov 7-8, 2010 jan 9-10, márc 6-7, máj 8-9, júli 3-4, szept 4-5, nov 13-14.....
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott pszichodráma csoport 9h-18h-ig. Ár, 2009-ben: 8 000 Ft/nap ebéddel, 2010-ben: 10 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- Két hétvégét lehet elköteleződés nélkül jönni,
kipróbálás céllal (szemináriumi időszak). Bármelyik kijelölt hétvégén
be lehet lépni a csoportba. (Ettől nyitott.) Kipróbálás céllal 1 napra
is lehet jönni a hétvégéből.
- A 2. hétvége végén a folytatáshoz el kell köteleződni a
csoport felé, további 4 hétvége erejéig. (Ettől csoport és nem
workshop) Ez összesen egy évet tesz ki. (6 alkalmat kéthavonta)
Mindenki számára a saját érkezésétől számít az elköteleződés
időtartama. Ha lejár kiléphet vagy meghosszabíthatja újabb 4 alkalomra
(8 hónap). Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Vezető társam a következő 2 alkalommal Sebő Julia Jyoti pszichodráma asszisztens.
- Játékmesterünk Altmann László.
- Létszám: min 6 fő (alatta nem tartom meg a hétvégét) max 20 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki kilépjen). Jelenleg 10 elkötelezett tagunk van.
- NYITOTT PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Zárt, (haladó, vagyis önmeghaladás orientált) csoportjaim elé, javasolom ezt a rávezető lépcsőfokot biztosító - önismeret orientált - nyitott csoportot. Keretei:
- 1 X 5NAPOS ZÁRT PSZICHODRÁMA HALADÓ CSOPORT:
Nagy-protagonistajáték orientált, dráma keretek közötti csoportra
számítsatok. Minden csoporttag játszik egyszer. Első és utolsó
félnapon csak csoport gyakorlatok lesznek.
- 2010 febr 9-13-ig 9h-18h-ig. Ár: 60 000 Ft/5nap ebédekkel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- Az elköteleződés a kezdetétől tart. Nincs szemináriumi
idő az elején, hisz minimum nyitott csoportot megjártak jelentkezését
fogadom csak el.
- Egyedül vezetem.
- Létszám: Pontosan 8 fő + a játékmesterek
- 4 játékmester jelentkezését teszem még lehetővé (saját játékra nem jelentkezhet, minden más szempontból csoporttagként van jelen, ár: 10 000 Ft/5nap ebédekkel)
- Írásos jelentkezést előre fizetéssel kell érvényesíteni. Fizetési konstrukciók egyénre szabottak, de január végére már a teljes összeg kifizetésén túl kell legyünk.
- 2010 febr 9-13-ig 9h-18h-ig. Ár: 60 000 Ft/5nap ebédekkel. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.

- MORITÓL
- NYITOTT CSALÁDFELÁLLÍTÁS CSOPORT táncterápiával: Az elmúlt évben annyira beváltak a pszichodrámás nyitott csoport
keretei, hogy Morival most átültetjük a családfelállításra, mert úgy
látjuk a transzgenerációs témáinkkal való munkát is szerencsésebb
rendszerezetten csoport és nem workshop jellegű keretek között vinni.
Ami még Mori féle specialitás, hogy táncterápiás és bodywork eszközöket ő
is integrálta a munkájába. Ez is egy kis hasonlóság az én nyitott
csoportomhoz. Én a korai deficitek töltődését azért emelem be a dráma
eszközei mellé, mert a konfrontatív dramatikus elemekhez szükséges
töltöttséget alápótolhatják. A családállítás kapcsán pedig Morival azt
vettük észre, hogy a transzgenerációs kollektív téren végzett
átállító munka a személyiség rigiditásán lassan visszarendeződhet.
Ebben is a bodywork mélyen puhító, töltő hatását találtuk meg segítség
gyanánt. Tehát a transzgenerációs munkával elért eredményeink
véglegessé válását célozzuk a bodywork elemekkel. Keretei:
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvégén van a nyitott családfelállítás csoport 9h-18h-ig. Ár: 8 000 Ft/nap ebéddel. Jelentkezni Morinál a moria.pallya@gmail.com email címen lehet.
- Időpontok: 2009 okt 10-11, dec 5-6, 2010 febr 30-31, ápr 10-11, júni 12-13, aug 14-15, okt 9-10, dec 11-12...
- Elköteleződés nélkül, kipróbálás céllal is lehet
jönni. Bármelyik kijelölt hétvégén be lehet lépni a csoportba. (Ettől
nyitott.) Kipróbálás céllal 1 napra is lehet jönni a hétvégéből.
- A 2. hétvége végén a folytatáshoz el kell
köteleződni a csoport felé, további 4 hétvége erejéig. (Ettől csoport
és nem workshop) Ha lejár kiléphetsz vagy meghosszabíthatod újabb 4
alkalomra (8 hónap). Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni
kell.
- Mori vezető társai, Sebő Júlia Jyoti és Nagy Gabriella lesznek felváltva.
- Létszám: min 6 fő (alatta nem tartják meg a hétvégét) max 20 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki kilépjen).
- RAMODA féle 6 NAPOS VÍZTERÁPIÁS CSOPORT "Az egyedül megszületett ikrek gyógyulásáért"
Remek lehetőség a születés előtti élményekkel és az anyaméhben
esetlegesen elveszített ikertestvérekkel való kapcsolatteremtésre a
melegvizes terápiák. Ennek a kurzusnak az alapjait Ramoda több éves
ikres gyógyítás tapasztalata után állította össze. Több terapeutával
dolgozott együtt az évek során, s minden szakkönyvet elolvasott, amit
ebben a témában kiadtak. A vizes részben a következőket élhetjük át: A
lágy mozgatás által érezzük fülünkön és testünkön a víz csobogását és
ettől egyre inkább ellazulunk. Amikor érezzük, hogy megbízható a
tartás, lábunk és karunk a szellő által fútt levélhez hasonlóan mozog
ide-oda a víz felszínén. A kísérő maszírozza és nyújtja a testünket,
karjainkat. Néha megjelennek képek az ikertestvérről is. Átélhetünk
újra testi élményeket, tüneteket, ami a terápia során elkezd oldódni
hogy aztán idővel elmúlhasson. Mindenkinek ajánlom, aki avval a
nehézséggel küzd, hogy elvesztette ikertestvérét.
- Időpont: 2010 febr 21-26, Visegrádon melegvizes medencében. Érdeklődni írásban lehet a moria.pallya@gmail.com címen lehet.
- RAMODA féle 3 NAPOS CSOPORT "Az egyedül megszületett ikrek gyógyulásáért"
Azoknak ajánlom ezt a három napos workshopot, akik most szeretnének
elindulni, vagy továbblépni azon az úton, hogy megismerjék
ikertestvérüket. Azon az úton, hogy hogyan tehetnék le azt a nagy
puttonyt, amit ez a nagy magzatkori trauma okozott nekik. Azoknak,
akik azt tapasztalták, hogy mások tanácsára az "elengedés" nem
sikerült és még mindig nagyon boldogtalanok az életben. Azoknak, akik a
testi és pszichés tüneteikből szeretnének meggyógyulni.
- Időpontok: okt 5-7, 2010 márc 6-8, júni 4-6, 9-18h-ig. Ára: 24 000 Ft (3 ebéddel). Jelentkezni írásban lehet a moria.pallya@gmail.com címen lehet.
- NYITOTT CSALÁDFELÁLLÍTÁS CSOPORT táncterápiával: Az elmúlt évben annyira beváltak a pszichodrámás nyitott csoport
keretei, hogy Morival most átültetjük a családfelállításra, mert úgy
látjuk a transzgenerációs témáinkkal való munkát is szerencsésebb
rendszerezetten csoport és nem workshop jellegű keretek között vinni.
Ami még Mori féle specialitás, hogy táncterápiás és bodywork eszközöket ő
is integrálta a munkájába. Ez is egy kis hasonlóság az én nyitott
csoportomhoz. Én a korai deficitek töltődését azért emelem be a dráma
eszközei mellé, mert a konfrontatív dramatikus elemekhez szükséges
töltöttséget alápótolhatják. A családállítás kapcsán pedig Morival azt
vettük észre, hogy a transzgenerációs kollektív téren végzett
átállító munka a személyiség rigiditásán lassan visszarendeződhet.
Ebben is a bodywork mélyen puhító, töltő hatását találtuk meg segítség
gyanánt. Tehát a transzgenerációs munkával elért eredményeink
véglegessé válását célozzuk a bodywork elemekkel. Keretei:
- Figyelmetekbe ajánlom még Mori egyéni családfelállítását, ami csoport nélkül dolgozik a kollektív mintázataink könnyítésén. 2 órás, 10 000 Ft-ért a végén lévő hangtálakkal való gongozással együtt egy fantasztikus gyógyulási lehetőség. Időpont egyeztetés természetesen Morival. (moria.pallya@gmail.com) Azt gondolom erről, hogy minden féle terápiás technika mellett aktuális, sőt hatékonyságot fokozó az elsődleges terápia számára is. Optimálisan havi vagy kéthavi egyet javaslok.

- FLOTÓL
- DRÁMA WORKSHOP táncterápiával: szept 10-én csütörtökön 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft vacsival. Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com
- ZÁRT, DRÁMA CSOPORT: amit már
megszokhattatok flotól, az az önmeghaladás orientált dráma csoport
táncterápiával ötvözve, ami ezúttal 7 alkalmas zárt rendszerű lesz
(tehát az elköteleződés szükséges, és ugyanazok az emberek lesznek ott
alkalomról alkalomra, ami jelentősen növelheti a biztonságérzetedet,
ami elősegíti a gyorsabb haladást). különlegessége, hogy az első hétvége
2 napos lesz, melyben a playback színházképzés alapjait sajátítjuk el
(infó a playbackről lejjebb).
- Fél éves kéthetenkénti vasárnap egésznapos zárt csoport Ár:9 000 Ft/nap ebéddel Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 2505733 telefonszámon lehet.
- időpontok: szept 19-20, okt 4 és 18, nov 1, 15 és 29, végül dec 13 minden nap 9-től 18 óráig. (mindig vasárnapok, szeptember 19-20-án szombat-vasárnap). legfeljebb egy alkalomról lehet hiányozni, és azt is ki kell fizetni.
- jelentkezési határidő: szeptember 10.
-
a playback színházról részben objektíven, részben szubjektíven:
A playback színház az improvizációs színház olyan formája, ami az ősi színházi formákhoz nyúl vissza. Ebben a színházban központi szerepe van a történetmesélésnek: a nézők történeteket, álmokat, életeseményeket osztanak meg, amit a társulat zene kíséretében eljátszik. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.
Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.
Januárban vettem részt jómagam is egy ilyen képzésen, és az élmény remek és előrevivő volt. Éppen ezért arra gondoltam, hogy beleépítem egy csoportomba ugyanannak az embernek, Sebestyén Tibornak a vezetésével, akitől én is tanultam, és akit a Faházi színvonalhoz szokott kritikus lelkemmel és eszemmel is igazán jónak találtam.
A playback színház egy olyan műfaj, amiben nincs szükség: színpadi tudásra, előképzettségre, tehetségre. Meglepődtem, mennyire hatékonyan szabadította ki a belém rekedt spontaneitást, oldotta a gátlásaimat, és megmutatta, mennyivel több van bennem, mint hiszem. Régen voltam annyira felszabadult, amint akkor, ott, és régen kaptam olyan szelíden tükröt a tudattalan folyamataimhoz. Összefoglalva: nagyszerű szórakozás és gyógyulási lehetőség is egyben.
- KEN WILBER-I TUDATSZINTEKRŐL élmény orientált ELŐADÁS sorozat zárt csoport keretekben: Címe: a tudatfejlődés a spirituális krízis tükrében:
szintén zárt csoport, azonban ezúttal az értelemhez szólunk sok-sok
saját élménnyel. tehát a cél a velünk történt és az átélt dolgok
megértése, rendszerben látása, és felmérése annak, mikor milyen fajta
terápia javasolt (még) mind önmagunk, mind azok számára, akiket mi
segítünk. a részletesebb tematikát kérésre mélben elküldöm. mivel a
napok egymásra épülnek, ezúttal is szükséges az elköteleződés, a
hiányzást is fizetni kell.
- 8 alkalommal félnap, szept 9-től kéthetente szerdán 16-21h-ig, Ár: 5 000Ft/alkalom vacsival, Jelentkezni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 2505733 telefonszámon lehet.
- időpontok: szept 9 és 23, okt 7 és 21 nov 4 és 18, végül dec 2 és 16.
- jelentkezési határidő: augusztus 31.
-
Flo szavai erről a szokatlan csoportról bővebben:
Egy olyan szemléleti rendszert mutatok meg az igencsak interaktív
előadássorozatomban, amely átláthatóbbá, érthetőbbé teszi, mikor miért
reagálunk a helyzeteknek nem megfelelően, honnan jönnek ezek az
érzelmek, és mit tehetünk azért, hogy mindez másképpen legyen. Rámutat
arra, hogy a spirituális fejlődésnek milyen olyasfajta buktatói
vannak, melyeket a transzcendencia felé törekvő irányzatok rendszerint
figyelmen kívül hagynak. Mindez a saját életünkre nézve ugyanúgy
hasznos lehet, mint szakmai szemmel engedve bele magunkat ezekbe a
megértésekbe, rálátásokba, átélésekbe, akár a hagyományos
pszichológia, akár a családállítási rendszer területéről érkezünk,
vagy a kineziológia, vagy bármely más irányból, amely terület az emberi
pszichével foglalkozik, dolgozik.
Lehet, hogy sok dolog, amit normálisnak tekint a társadalom, nem nevezhető egészségesnek, csupán megszokottnak? És lehet ez fordítva is? Hogy az, ami egyes emberekben meglepő, esetleg ijesztő, és elsőre azt gondolnánk, pszichés betegség jele, az nagyon is az egészséges tartományokba tartozik, csupán túllép az átlagemberek látásmódján, érzékelésén? Hogyan lehet ezeket megkülönböztetni? Milyen jeleik vannak? Milyen minőségi változásokat, növekedést képes elérni egy ember vagy épp mi magunk ezeknek a dolgoknak a megértésével? Elegendő-e általánosságban vagy elegendő-e önmagunk számára, hogy jól működünk a társadalomban, vagy ez önmagában kevés, és többre is vágynánk, mint például az önmegvalósításra? A hozzánk forduló embereket csupán ahhoz szeretnénk-e hozzásegíteni, hogy teljesítsék az ún. szocioprogramot, vagy mélyre ható változásokban is mellettük tudunk-e lenni, ha úgy kívánják? A paradigmaváltásoknál jól értjük-e, mi történik velük, bennük, és ez milyen rég eltemetett fájdalmakat szabadít föl? Meddig terjedhet az emberi tudatfejlődés, vagy mennyit látunk most ebből?
Mindezen kérdésekre és sok másikra is keressük és találjuk meg a válaszokat együtt ezen a 8 alkalmas műhelymunkán, mely gazdag lesz saját élményekben, közös gondolkodásban, érvelésekben, elmélyülésben, és azt remélem, hogy a munkánk végén mindannyian jóval teljesebb szintézisben tekintünk a minket körülvevő világra, tágabb látómezővel fogunk rendelkezni, és ez minőségi változásokat generál az életünkben.
A műhelymunka során Assagioli, Maslow és főként Ken Wilber munkásságát veszem alapul.

- KATÁTÓL ÖNISMERETI csoport:
- 8 alkalommal félnap, szept 15-től kéthetente kedden dec 15-ig 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Katánál: catalina.gyorgy@gmail.com vagy 06 30 3820329 telefonszámon lehet, az első alkalom árának befizetésével (legkésőbb szeptember 8-ig).
- Időpontok: szept 15, 29, okt 13, 27, nov 10, 24 (a következő itt 1 hét múlva van!), dec 1, 15.
- Elköteleződni az első alkalom végén kell a teljes félévre. Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Játékmester: Garda Ildi gyakornok
- Létszám: 10-12 fő
- 8 alkalommal félnap, szept 15-től kéthetente kedden dec 15-ig 17-21h-ig. Ár: 5 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Katánál: catalina.gyorgy@gmail.com vagy 06 30 3820329 telefonszámon lehet, az első alkalom árának befizetésével (legkésőbb szeptember 8-ig).

- NÓRITÓL ZÁRT TÁNCTERÁPIÁS CSOPORT: testtudat
orientált tánc- és bodywork eszközökkel elsősorban korai deficitek
töltését célozzuk meg, ill a spirituális úton járásban wilberi
0-1-2-es tudatszinteken elakadt részeinket érintjük meg.
- Fél éves, 2010 febr-jún-ig tartó kéthetenkénti szombat délutáni csoport 14-20h-ig. Ár: 8 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Jyotinál a jyoti.julia@gmail.com email címen lehet.
- időpontok: 2010 febr 6, 20, márc 6, 20, ápr 3, 24, máj 8, 22, jún 5.
- Elköteleződni az első alkalom végén kell a teljes félévre. Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Vezetőtárs: Sebő Júlia Jyoti klinikai szakpszichológus
- Létszám: 16-22 fő
- Fél éves, 2010 febr-jún-ig tartó kéthetenkénti szombat délutáni csoport 14-20h-ig. Ár: 8 000 Ft/alkalom vacsival. Jelentkezni Jyotinál a jyoti.julia@gmail.com email címen lehet.

- DAUBNER BÉLÁTÓL
- Himalája jóga tradíció szerinti jóga foglalkozások szept 7-től hétfőnként kezdőknek és keddenként haladóknak 18h30-21h15-ig Ár: 10 000 Ft/5alkalom. Egy alkalom időbeosztása: elmélet 30 perc. Fizikai gyakorlás, légzés 100 perc, jóga nidra 15 perc, meditáció 20 perc. Bejelentkezés révén írásos alapanyagot a daubnerb@t-online.hu email címen lehet kapni. Vezetőtárs: Kovács Noémi.
- Egésznapos jógikus elvonulások: Himalája Jóga Közösség és Integratív Pszichoterápiás Központ egésznapos jógikus elvonulás ajánlata, 2009. évre.
Azok számára akik nem tudnak heti rendszerességgel gyakorolni, de
azoknak is akik igénylik hogy havonta egyszer egész nap csak jógával
foglalkozzanak, ajánljuk a következő lehetőséget:
Programjainkon való részvétel nem igényel semmiféle előképzettséget, szabadon bekapcsolódhat bárki, akiben megjelenik az igény egy teljesebb életre, az egészsége megőrzésére, tudata tágítására, és elméje tisztítására. Vezetőtárs: Kovács Noémi.
Egész napos jógikus elvonulás: 7:00 - 21:00-ig (Mouna /csend/ gyakorlásra is lehetőséget biztosítunk)
Időpontok: 2009. szeptember 27. (vasárnap) november 1. (vasárnap) november 29. (vasárnap)
Részvételi díj 10.000Ft/alkalom, melyben egy vegetáriánus ebéd is benne van. Ebéd nélkül 9000Ft./nap. Amennyiben valaki reggelit és vacsorát is igényel még + 1000Ft-tal számoljon. Az ebéd és/vagy reggeli+vacsora igényt kérjük előre jelezze, hogy megrendelhessük.
- 7:00 hajnali ászana gyakorlás, légzés, mantra (tanulás) recitálás a Himalájai tradíció rendszerében
- 9:00-reggeli, (aki böjtölni szeretne, előzetesen jelezze, segítünk)
- 9:45 - 11:00-ig részletes jógaelmélet, valamint hogyan illeszthető a jóga a mindennapi életünkbe?
- 11:15 - 12:15-ig Jóganidra,(relaxáció-meditáció).
- 12:15 - 13:00-ig több szintű légzés gyakorlás a Himalájai tradíció rendszerében, olyanoknak is akik még nem gyakoroltak légzést
- 14:00-ig ebéd szünet - 14:15-ig emésztő légzés, megtanulása ill. gyakorlása
Az ebéd utáni elméleti program nyitott, előzetes bejelentkezés szükséges
- 14:20-tól 16:00-ig előadás (a jóga filozófiai és pszichológiai alapjai a modern kognitív terápiás módszerekkel ötvözve, és ezen ismeretek készség szintű begyakorlása az önismereti fejlődés biztosítására. Patandjali Jógaszútráinak megértése, elemzése.
- 16:00-16:20-ig szünet
- 18:30- ig ászana gyakorlás
-18:30 - 20:15-ig vacsora
- meditáció 21:00-ig
Jelentkezés noemikovacs.joga@gmail.com - Pszichopatológia oktatás sorozat: Fejlődéslélektan és pszichopatológia Hogyan leszünk személyiségek, és ha már vagyunk (?), mi a patológiánk és mit kezdjünk vele (hátha lehet).
Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület (IPE) pszichopatológiai és fejlődés-lélektani 50 órás képzést indít, amely akkreditált és CME pont kapható érte. Felhasználható a pszichodráma képzés, az integratív hipnoterápiás módszerspecifikus képzés, az asztrológus képzés részeként, valamint bármilyen önismereti munkához elméleti ismeretként. Az előadások ismertetik a dinamikus (pszichoanalitikus), jungi, tranzakció analitikus, kognitív pszichoterápia integratív pszichológia (Ken Wilber) és a jóga emberképet és általános, valamint részletes pszichopatológiai elemzést adnak a pszichés és pszichoszomatikus betegségekről. Előképzettséget nem igényel, csak érdeklődést és nyitott tudatot. A képzés vége írásbeli vizsgával zárul. Kezdés pénteken pontban 17 órakor, befejezés 21 órakor. Ára alkalmanként 4000 Ft. (1 óra 800 Ft.). Az 50 órás képzés része a kognitív terápiás alapismeretek, amely elsajátítása és begyakorlása saját gyakorlás útján sajátítható el. Az előadások ismereteket adnak és minimális demonstrációt. Jelentkezni daubnerb@t-online.hu mail címen lehet.
Időpontok: okt 9, nov 13, nov 20 és dec 4. A képzés második 30 órája 2010-ben folytatódik. - Kognitív-viselkedésterápiás képzést indítunk havi egyszeri alkalommal csütörtökönként 12-16.30 óráig. A képzést Dr. Daubner Béla vezeti. Időpontok okt. 15, nov. 12, nov. 26. A képzés óradíja 1500Ft + ÁFA. A képzés 2010-ben folytatódik. A képzés könyve: Judith S. Beck: Kognitív terápia. Kezdőknek és haladóknak. VIKOTE kiadvány. Beszerezhető: Animula könyvesbolt v. Pszichiátriai Klinika. Jelentkezés: daubnerb@t-online.hu.
- Figyelmetekbe ajánlom még az alábbi utazást:
A Himalájai Jóga Meditáció Közhasznú Egyesület megismétli látogatását a rishikeshi asramban 2010 január 16 - február 7-ig. Az időpont még nem végleges, néhány nap eltérés lehetséges. A látogatást Kovács Noémi és Dr. Daubner Béla vezeti. Delhibe repülővel érkezünk és az utunkat busszal folytatjuk Rishikesbe (300km. Kb. 8 órai út). Egy nap pihenés után a csoport 10-14 napos önkéntes Silencen vesz részt. A teljes időtartamon való részvétel nem kötelező. A Silenc alatt az asram tanárai intenzív gyakorlást vezetnek.
Februárban Gathering of the Sangha 1st. -14th February, 2010 rendezvényen veszünk részt. A rendezvény első felében tartózkodunk Rishikeshben. A rendezvény alatt folytatódik a gyakorlás a tanárok vezetésével. A rendezvény a három éve tartó Ityukta mantra 3 éves gyakorlásának lezárását és új mantra bevezetését szolgálja Swami Véda vezetésével.
A költségekről elkezdjük a tárgyalásokat és a részletekről a www.himalayanyoga.hu WEB lapon folyamatos tájékoztatást adunk.
Dr. Daubner Béla december közepétől Rishikeshben tartózkodik és a helyszínen készíti elő az ashram programmot. Az utazást Kovács Noémi vezeti és a csoport együtt tér vissza február 7 körül.
Jelentkezés és érdeklődés noemikovacs.joga@gmail.com email címen lehet.

- ZSOLTTÓL SHADOW Jóga - Balakrama kurzusok A Shadow jógáról nagyon röviden: A Remete Sándor (60 éves) több mint 20 év Iyengarnál eltöltött év után saját jóga irányzatott alapított (www.shadowyoga.com).
Ennek keretében az első ghatika (25 percnyi időtartam) egy légzéssel
összeszinkronizált (vinyasa típusú jóga) kötött formagyakorlat sor
amit prelude-nek is szoktak hívni. Ez főleg állásban történik sok
guggolással, hajolgatással. A Shadow jóga keretében 3 kötött
formagyakorlat sor van, ebből a legelső-t a Balakrama-t (Belépés az
Erőbe) fogom oktatni 2009 őszén. A második ghatika (25 perc) keretében
érkezünk meg az igazi asanákhoz (asana = ülő testhelyzet) a földre,
és ott is vinyasa szerűen gyakoroljuk az alap asana-kat. A gyakorlást
keresztezett lábú ülő testhelyzetben (lótusz, fél-lótusz) zárjuk.
- 5 napon át minden reggel szept 14-18-ig (hétfőtől péntekig) 7h-8h15-ig és okt 20-24-ig (keddtől szombatig) 7h30-9h-ig. Ár: 8 000 Ft/5alkalom. Az októberi 5 nap nem épül a szeptemberi 5 napban tanultakra. Jelentkezni Zsoltnál: fzsolt@ebank.hu

- GABITÓL Jóga: A Himalájai Jógatradició
szellemében végzett, többféle jógairányzatból (Iyengar 7év, Hathajóga
8év) hozott integrált jógagyakorlás. Belső elcsendesedés,
megérkezés, izületlazító és mirigygyakorlatok, rövid elmélet, a
légzésfigyelésén keresztül, a figyelem befeléfordításával megérkezés
az ászanákba, légzőgyakorlatok, relaxáció.
- Jóga foglalkozások szept 29-től, keddenként este 17-19h-ig és 19-21h-ig és péntekenként délelőtt 9-11h-ig. Ár: első alkalom ingyenes, 2 000 Ft/alkalom, vagy este bérlet: 8 000 Ft/5alkalom, reggel bérlet 20 000 Ft/10alkalom. Jelentkezni és érdeklődni Gabinál (06 70 5097808) jogabi@freestart.hu lehet.
- Figyelmetekbe ajánlom még Gabi Egyéni terápiáit
(belső gyermek gyógyítása módosult tudatállapotú tehnikákkal).
Hosszantartóan, heti rendszerességgel javasolom a személyiség
fokozatos átépítésére. A hetente 1-2 órás alkalmak személyes
egyeztetés révén Gabinál: 06 70 5097808

- JYOTITÓL Jóga @page Section1 {size:
595.3pt 841.9pt; margin: 70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;
mso-header-margin: 35.4pt; mso-footer-margin: 35.4pt; mso-paper-source:
0; } P.MsoNormal { MARGIN: 0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New
Roman"; FONT-SIZE: 12pt; mso-style-parent: ""; mso-pagination:
widow-orphan; mso-fareast-font-family: "Times New Roman" }
LI.MsoNormal { MARGIN: 0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New Roman";
FONT-SIZE: 12pt; mso-style-parent: ""; mso-pagination: widow-orphan;
mso-fareast-font-family: "Times New Roman" } DIV.MsoNormal { MARGIN:
0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New Roman"; FONT-SIZE: 12pt;
mso-style-parent: ""; mso-pagination: widow-orphan;
mso-fareast-font-family: "Times New Roman" } DIV.Section1 { page:
Section1 } :A Himalája Tradíció szellemében végzett, Astanga vinyasa elemeket is tartalmazó integrált jógagyakorlás.
Az órák bevezető szakasza izületlazító, légzésfigyelő, és
koncentrációs gyakorlatokkal elősegíti a figyelem befelé fordulását és
a finomtesti történések tudatosítását. Ezt követően a tudatosság
fenntartásával mozgásmeditációként következnek az ászana gyakorlatok,
majd a befejező szakasz relaxáció, jóga nidra és rövid meditáció
sorozatával zárul.
- Jóga foglalkozások szerdánként este 19-21h-ig és kedden reggelente 8h30-10h-ig. Ára: reggel 1 500 Ft/alkalom, 5 500 Ft/hó; este 1 800 Ft/alkalom, 6 000 Ft/hó. Heti két gyakorlás: 8 000 Ft/hó. Jelentkezni és érdeklődni Jyotinál jyoti.julia@gmail.com lehet.
- Figyelmetekbe ajánlom még: Jyoti MET érintésterápiáját: MET (Muscle Effect Therapy) - Érintésterápia
A MET egy nonverbális, közvetlen érintésen alapuló testi
és lelki szinten egyaránt ható terápia. Gyökerei Wilcheim Reich
testpszichoterápiájához (Bodypsychoterapy), Ida Rolf által kidolgozott
Rolfingnak nevezett módszerhez, valamint az ebből kifejlődött mély
szöveti masszázshoz (Deep Tissue Massage) nyúlnak vissza. A MET a
feszültségek oldására nagyon pontos és gyengéd érintéseket használ. A
finom érintés segít kapcsolatot teremteni test és lélek között, és
így a figyelem az egyes merev, feszült, korábban a tudatosság elől
elzárt területekre irányulhat, és az ezekhez kapcsolódó érzelmek, (akár
nagyon korai) emléknyomok tudatosulhatnak, s megnyílik a lehetőség a
változásra. A tudatos figyelem összekapcsolása a "befagyott"
területekkel felszabadítja az itt lekötött energiákat. A kezelés
fontos része a figyelem befelé irányulása: a finom érintések mély
relaxációhoz segítenek, s ez a tudatállapot segít kapcsolatba kerülni
lényünk belső valóságával. Időpont egyeztetés keddre vagy szerdára
természetesen Jyotinál (jyoti.julia@gmail.com )

- ANGITÓL NIA Hogy mi a Nia?: tánc, harcművészet és gyógyító technikák szinergiája: www.nia-angi.jimdo.com és Niaaaaááááh!!!!
- október 1-től minden csütörtökön 18-19h30-ig. Ár: (első alkalom) 1000 Ft, azután egy alkalom: 2300 Ft vagy 4 alkalmas bérlet (6 hétre) 8000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Anginál az angie.molnar@gmail.com e-mail címen lehet.

-
. JUDITTÓL SÁMÁN DOBSZERDA Társammal Sinkovicz Évával
együtt Jonathan Horvitztól a Scandinavian Shamanic Studies Center
alapítójától tanultunk 12 illetve 7 évig. Mindketten képzett
sámántanácsadók vagyunk és több éve egyénileg is foglalkozunk sámán
gyógyítással illetve tanácsadással. 2004 óta tartunk kurzusokat és
vezetünk dobköröket. Éva végzettségét tekintve gyógytornász és egyéni
kezelésein többfajta test-terápiás módszerrel dolgozik a sámánmunkán
kívül. Én sok-sok évig civil és emberjogi szervezetekben dolgoztam. A
sámán munkán kívül és belül, most olyan terveket szövök, melyek
csoportokban és társadalmi szinten índítanak el gyógyító
folyamatokat. <!--[endif]-->
- minden hónap utolsó szerdája 18-21 óráig, részvételi díj: 2 500 Ft/fő sámán alapkurzust végzetteknek és azoknak akik szeretnének bekukkantani ebbe a világba. Újak esetében mindenképpen kérünk bejelentkezést telefonon (30-309-1864) vagy e-mailben. medvemondo@gmail.com, de a régiek visszajelzését is megköszönjük. Ezek az alkalmak a névvel kicsit ellentétben, főképpen nem dobolással és énekléssel telnek, -- talán a sámán gyakorlókör lenne a pontosabb kifejezés, -- de a világban sokfelé "drumming circle" néven terjedtek el, így mi is ennél a megnezevésnél maradtunk. A Dobszerdákon az alapkurzus elvégzése után lehetőség nyílik a sámánmunka gyakorlására, elmélyítésére, belső spirituális utunk követésére. A dobolókör nyitott olyan érdeklődők számára is, akik még az alapkurzus elvégzése előtt szeretnék kipróbálni a sámánmunkát. Ők első alkalommal, a programtól függetlenül, az erőállatukkal találkoznak utazásban. A körök bizalomteli légkörében az otthoni munkával szemben többletet kapunk az élő dobszótól, erőt meríthetünk mások útjának nyomon követésétől. Segítséget kérhetünk páros munkában vagy akár az egész körtől. Általában két utazási ajánlatot hozunk, melynek témáit mi is szellemi tanítóinktól kapjuk. Persze aki saját témával érkezik, nyílván annak ered nyomába. Ezentúl közös szertartások vagy egyéb sámángyakorlatok is előfordulnak a Dobszerdákon. És természetesen dobolás, éneklés is!

- ÉVITŐL Hess féle HANGTÁLAKKAL GONG
TERÁPIA: A ma emberét érő stressz miatt testünk és lelkünk állandó
feszültség alatt van, s ez az állapot egyre több betegséget okoz.
Negatív gondolataink és érzéseink - a félelem, a harag, a bűntudat
vagy a bánat rezgései méreganyagot termelnek. A világban minden
lüktet, az univerzum is ritmusra szűkül és tágul. A bioenergetikából
ismert tény, hogy gyenge ingerekkel lehet e legintenzívebb hatást
elérni. A finom, kiegyensúlyozott gongtál rezgései segítenek a
sejteknek visszatalálni eredeti funkciójukhoz. és mozgásba hozzák
saját gyógyító energiáikat. A terápia közben a páciensnek semmit sem
kell tennie. A hangmasszázs meghívja a testet saját harmóniája
megtalálására. A blokkok oldásával az energiaáramlás fokozásával javul a
szervek működése, erősödik az immunrendszer, öngyógyító képességünk
pedig felerősödik. A módszer segítségével újra élhető az ősi bizalom, a
biztonság érzése.
- Egyéni 3/4órás kezelés 3 000 Ft. Érdeklődni és időpontot egyeztetni: Ádám Évánál: 06 30 570 1334 vagy eva.adam@freemail.hu email címen lehet.
Herczeg Sándor (gyógymasszőr)
- SANYITÓL MASSZÁZS
Akinek volt már része a masszázs élményében, az tudja
milyen csodálatos közérzetet teremt, aki még nem tapasztalta meg a
jótékony hatását, itt az ideje, hogy kipróbálja!
A masszázs az egyik legősibb természetes módszer a betegségek megelőzésére és gyógyítására. És bár a technika sokat fejlődött, a kézi masszázst, a közvetlen emberi érintést és jelenlétet nem helyettesítheti azóta sem semmi.
Sokak számára az ellazulás, a relaxáció nehéz feladat. A masszázs segít önmagunkban is tudatosítani a testünkben önkéntelenül fenntartott feszültségeket, és akár más terápiás eszközökkel karöltve segít felismerni testi és lelki folyamataink összefüggéseit, így megteremteni az egyensúlyt, egységben kezelni önmagunkat.
A masszázs a legdirektebb módszer az izmok ellazítására, közvetlen hatásaként csökken az izomtónus, növekszik az izmok rugalmassága és teljesítőképessége. A fáradt izmok gyorsabban regenerálódnak, állóképességük javul. A masszázs önmagában is fájdalomcsökkentő hatású, segíti az esetenkénti, akár krónikus fájdalmat előidéző állapot megszüntetését is. Ez különösen fontos lehet tartási zavarral küszködőknek, és a betegségek utáni felépülésben is fontos szerepet játszik.
A masszázskezelés hatással van a vérkeringésre, javul a nyirok- és véráramlás. Kitágulnak a kapillárisok, felélénkülnek az anyagcsere-folyamatok, ezzel növelve a létfontosságú, sejteket tápláló anyagok felvételét, és felgyorsítva az ártalmas méreganyagok eltávolítását.
De a kezelés nemcsak az izmokat, a bőrt és a vérkeringést frissíti fel, hanem csodálatos hatást fejt ki az idegrendszerre is. Segítségével csökkenthetők a napi stresszből származó, nyugtalan alvást, fáradtságot, ingerlékenységet és érzelmi kimerültséget eredményező, tűrő- és állóképességet csökkentő feszültségek. Aktiválja az idegrendszert, ezzel ellensúlyozza a test stresszre adott negatív válaszreakcióit, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé téve a normális szívritmus, vérnyomás és keringés helyreállását, amivel támogatjuk a testet regenerálódási folyamataiban.
- MASSZÁZS péntekenként előzetes bejelentkezésre. A 60 perces kezelés ára 6000 Ft. Érdeklődni és időpontot egyeztetni Sanyinál a 06 20 316 06 47 telefonszámon vagy a herczegsanyi@freemail.hu e-mail címen lehet.
2009 / 1 Sziddhárta Hírlevél
Szokásos Sziddhárta infók:
- NÓRÁTÓL NYITOTT PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Zárt (zúzós vagyis önmeghaladás orientált) csoportjaim elé, javasolom ezt a rávezető lépcsőfokot biztosító - önismeret orientált - nyitott csoportot. Keretei:
1. Folyamatosan kéthavonta egy hétvége a nyitott pszichodráma csoporté 9h-18h-ig. Ár: 8 000
Ft/nap ebéddel. Időpontok: 2009. máj 2-3, júli 4-5, szept 12-13, nov 7-8,.... a helyszín remélem, már a Bécsi út 195. (ha az
építkezésben közbe jön valami csúszás, akkor még a Laborc 11-es nagy8szögben lesz) Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
2. Két hétvégét lehet elköteleződés nélkül jönni, kipróbálás
céllal. Bármelyik kijelölt hétvégén be lehet lépni a csoportba. (Ettől
nyitott.) Kipróbálás céllal 1 napra is lehet jönni a hétvégéből.
3. A 2. hétvége végén a folytatáshoz el kell köteleződni a csoport
felé további 4 hétvége erejéig. (Ettől csoport és nem workshop)
Ez összesen egy évet tesz ki. (6 alkalmat kéthavonta) Mindenki számára a saját
érkezésétől számít az elköteleződés időtartama. Ha lejár kiléphet vagy meghosszabíthatja újabb 4 alkalomra (8 hónap). Elköteleződés
után a hiányzásokat is fizetni kell.
4. Vezető társam, mint eddig is a 2009
júliusi alkalmat is még beleértve Jeney Ági, viszont
utána 4 hétvégés időtartamokra (8 hónap) más-más csoportvezetőtárssal dolgozom
majd együtt. Gyakorlókkal, profikkal, mindenfélékkel, akik akarnak velem
dolgozni. Csoportvezető társság, mint a csoporttagság is bejelentkezéses alapon
történik. (Jeney Ági után Gulyás Marcsival leszek
párba)
5. Játékmester a 2009 májusi és júliusi
alkalmakkor Gulyás Marcsi, de utána ez a pozició is
kiadó régi drámajátékosoknak, (férfiak előnyben) személyenként egyeztetett
időtartamra. (A játékmesternek protagonista játékigénye nem lehet, régi dramatista, jó pár
körülményekre fókuszáló feladata van, de egyébként olyan mint egy csoporttag, és ingyenesen jöhet.)
6. Létszám: min 5 fő (alatta nem tartom meg a hétvégét) max 16 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki
kilépjen). Jelenleg 10 elkötelezett tagunk van.
- MORITÓL NYITOTT CSALÁDFELÁLLÍTÁS CSOPORT táncterápiával: Az elmúlt évben annyira beváltak a pszichodrámás nyitott csoport keretei, hogy Morival most átültetjük a családfelállításra, mert úgy látjuk a transzgenerációs témáinkkal való munkát is szerencsésebb rendszerezetten csoport és nem workshop jellegű keretek között vinni. Ami még Mori féle specialitás, hogy táncterápiás és bodywork eszközöket ő is integrálja a munkájába. Ez is egy kis hasonlóság az én nyitott csoportomhoz. Én a korai deficitek töltődését azért emelem be a dráma eszközei mellé, mert a konfrontatív dramatikus elemekhez szükséges töltöttséget alápótolhatják. A családállítás kapcsán pedig Morival azt vettük észre, hogy a transzgenerációs kollektív téren végzett munka a személyiség rigiditásán lassan visszarendeződhet. Ebben is a bodywork mélyen puhító, töltő hatását találtuk meg segítség gyanánt. Tehát a transzgenerációs munkával elért eredményeink véglegessé válását célozzuk a bodywork elemekkel. Keretei:
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvége a nyitott családfelállítás csoporté 9h-18h-ig. Ár: 8 000 Ft/nap ebéddel. Időpontok: 2009. aug 1-2, okt 10-11, dec 5-6... a helyszín 10 fő alatt Laborc 11. (nagy8szög), 10 fő fölött Bécsi út 195. Jelentkezni csak emailban Morinál a moria.pallya@gmail.com email címen lehet.
- Elköteleződés nélkül, kipróbálás céllal is lehet jönni, csak ekkor saját állításod még nem lehet, viszont ezekben a családállításokban kiválasztott képviselőként is dolgozódik át a te transzgenerációs mintázatod. (a táncterápiás csoportgyakorlatokról nem is beszélve). Bármelyik kijelölt hétvégén be lehet lépni a csoportba. Kipróbálás céllal 1 napra is lehet jönni a hétvégéből.
- Elköteleződni 4 hétvégére lehet. Ettől min 2 max 4 saját állítási lehetőség biztosítódik a 4 alkalomra nézve. Ha lejár kiléphetsz vagy meghosszabíthatod újabb 4 alkalomra (8 hónap). Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Mori vezető társai, Sebő Juli és Nagy Gabi lesznek felváltva. Augusztusban Sebő Julival indul a csoport.
- Létszám: min 4 fő (alatta nem tartják meg a hétvégét) max 16 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki kilépjen).
- MORITÓL családfelállítás workshopok táncterápiával:
- 2009 máj 16-17. (szo és vas) és a sok hétvégén dolgozó trénerünk miatt
hétköznapi alkalmak: 2009 június 25-26,
szept. 3-4, október 29-30, (csüt és pént) Mindig: 9.00-18.00-ig. Ára: 16 000 Ft/2nap
2 ebéddel. Az állítós helyek (5-6) kalapból húzással dőlnek el. Ha valaki 1
napra tud jönni, nem állíthat. Jelentkezni csak emailban Morinál.
- MORITÓL IKRES csoportok:
- Még most áprilisban lesz a Ramoda féle "Az egyedül megszületett ikrek gyógyulásáért" hétvégi csoport: 2009. 04. 17-19. Ára: 16 000 Ft (2 ebéddel) P: 18-21-ig, szo: 9-18-ig, va: 9-17-ig. (csak 4 fő jelentkezésénél csak szo-vas. lesz) Előleget szedek, ami lemondás esetén nem visszatérítendő. Előleget maximum 1 héttel előtte el kell intézni, ami 5000 Ft. Ezt sok módon meg tudjátok tenni. Átutalással bankszámlára, vagy bárhogy eljuttatni BORÍTÉKBAN a Paradigmába (kasszában ülő Évikéhez), illetve a faházba a dobozomba. Bankszámla számom a Volksbanknál: 14100206-12515849-01000002 Szentesiné Pállya Moria név alatt.
- Fantasztikus élményt, töltődést adó Vízterápiás ikres csoport várhatóan augusztus 23-28-ig. (vas-pént) Ha valakit érdekel, külön írjon emailt, s felveszem a saját „ikres listámra”, s akkor kapni fog róla híreket. Minimum 10 fő jelentkezésénél indítom.
- Morival töltődős bodywork esték (nem csak ikervesztetteknek ajánlom) kéthetente páros hétfőnként: júni 22, júli 6, aug 3, aug 17, aug 31. Mindig 18.00-21.00. Ajtózárás 18.10-kor!!! Az elején mindig ikres-töltődős táncgyakorlatokkal kezdünk, utána egy kis játék, s aztán mindig beszélgetéssel zárjuk az estét. Lehet bármelyikekre jönni, tehát teljesen workshop sorozat jelleggű.
- Figyelmetekbe ajánlom még Mori egyéni családfelállítását, ami csoport nélkül dolgozik a kollektív mintázataink könnyítésén. 2 órás, 8 000 Ft-ért a végén lévő hangtálakkal való gongozással együtt egy fantasztikus gyógyulási lehetőség. Időpont egyeztetés természetesen Morival. (moria.pallya@gmail.com) Azt gondolom erről, hogy minden féle terápiás technika mellett aktuális, sőt hatékonyságot fokozó az elsődleges terápia számára is. Optimálisan havi vagy kéthavi egyet javaslok.
- FLOTÓL ÖNISMERETI ALKALMAK (kezdőknek és igazán haladóknak is komolyan javaslom flo bármelyik csoportját)
- május: 3 napos önismereti csoportot tartok dramatikus elemekkel május 29-30-31-én, amennyiben elegendően jelentkeztek, legalább 6-8-an.
ára: 21000.- - június: 14-e önismereti workshop dramatikus elemekkel, a szokásos
ára: 7000.- - július-augusztus: eddigre
minden Nóra-féle terápia szünetelni fog,
semmilyen csoportot sem tart a nyáron. áthidalásképp 4 alkalmas zárt csoportot szervezek,
persze önismereti, dramatikus és bodywork elemekkel. ez minimum 10 emberrel
tud menni, hogy amikor valaki nyaral, az a csoportlétszámban ne okozzon
problémát. ezeknek a tervezett időpontjai:
július 12. vas., 26. vas., aug. 9. vas., 22-23. szom-vas. 9-19h. azért a záró kétnaposon érdemes lenne lehetőleg mindenkinek ott lenni.
ára: egy naposok 7000.-, két napos 14000.- - A csoportokon túl mostmár lehetőség van watsu kezelésre is, amit igen hatékonynak találtam "belülről" is mindenféle méhen belüli és születés körüli bajra, nehézségre, az anyai deficitekre, az ikervesztésre. Mindazoknak is ajánlom, akik egyszerűen csak szeretnének mélyen ellazulni, arra is kiváló.
A csoportjaimról, a watsuról és rólam itt olvashatsz bővebben: www.flo.hu
flo
- ÉVITŐL HANGTÁLAKKAL GONG TERÁPIA Egyéni háromnegyed órás kezelés 3 000 Ft. Aki valami finomat és töltőt kíván magának az adja meg ezt a 3/4 órát magának (vagy karácsonyra másnak). Beszélni nem tudok róla (írni még kevésbé) milyen eszméletlenül jó. Próbáld ki! Főleg ha sebzettnek és védtelennek érzed magad. Érdeklődni és időpontot egyetetni: Ádám Éva: 06 30 570 1334 vagy eva.adam@freemail.hu email címen.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok a Sziddhártások nevében:
Fáy Nóra
Fáy Nóra
2008 / 3 Sziddhárta Hírlevél
Sziasztok!
Jelenlegi legfontosabb hír mirólunk, hogy a Paradigma (III. ker. Bécsi út 195.) Ezoterikus Boltunk ingatlanjában átépítést kezdek. Így remélem áprilistól két jól hangszigetelt - egy 60m2-es földszinti ablakos pszichodráma és egy 95m2-es földalatti felülvilágító ablakokkal ellátott jóga és táncterápiás - teremben fogjuk folytatni a megkezdett csoportmunkákat. A bolt is megmarad csökkentett méretek között. Azon vagyok hogy hangulatos teázóval, büfével menekítsem át a családias hangulatot innen a faházból. De itt a faházakban befejeződik ezzel a költözéssel a csoportmunka. Ezek az új termek az általunk nem használt időpontokban bérelhetőek lesznek majd.
Egy masszázs szoba is van a Paradigmában, az marad is úgy ahogy van.
A boltunk viszont ezért most nagy kiárusításba kezdett, hogy legyen helye az újfajta munkánknak. Itt álljon most a Paradigma karácsonyi akciós hirdetése, hogy elhordjátok a sok sok mindenünket a karácsonyfák alá:


Szokásos Sziddhárta infók:
- NÓRÁTÓL NYITOTT PSZICHODRÁMA CSOPORT táncterápiával: Zárt (zúzós vagyis önmeghaladás orientált) csoportjaim elé, javasolom ezt a rávezető lépcsőfokot biztosító - önismeret orientált - nyitott csoportot. Keretei:
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvége a nyitott csoporté 9h-18h-ig. Ár: 8 000 Ft/nap ebéddel. Időpontok: 2009. jan 10-11, (szombatot sajnos munkanappá tették, kalkuláljatok vele) márc 7-8, máj 2-3, júli 4-5, szept 12-13, nov 7-8,.... a helyszín perzse a Laborc u. 11. a májusi-ig, mert onnantól már a Bécsi út 195. Jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- Két hétvégét lehet elköteleződés nélkül jönni, kipróbálás céllal. Bármelyik kijelölt hétvégén be lehet lépni a csoportba. (Ettől nyitott.) Kipróbálás céllal 1 napra is lehet jönni a hétvégéből.
- A 2. hétvége végén a folytatáshoz el kell köteleződni a csoport felé további 4 hétvége erejéig. (Ettől csoport és nem workshop) Ez összesen egy évet tesz ki. (6 alkalmat kéthavonta) Mindenki számára a saját érkezésétől számít az elköteleződés időtartama. Ha lejár kiléphet vagy meghosszabíthatja újabb 4 alkalomra (8 hónap). Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Vezető társam, mint eddig is a 2009 júliusi alkalmat is még beleértve Jeney Ági, viszont utána 4 hétvégés időtartamokra (8 hónap) más-más csoportvezetőtárssal dolgozom majd együtt. Gyakorlókkal, profikkal, mindenfélékkel, akik akarnak velem dolgozni. Csoportvezető társság, mint a csoporttagság is bejelentkezéses alapon történik. (Jeney Ági után Gulyás Marcsival leszek párba)
- Játékmester a 2009 márciusi alkalmat is még beleértve még Altmann László, de utána ez a pozició is kiadó régi drámajátékosoknak, (férfiak előnyben) személyenként egyeztetett időtartamra. (A játékmesternek protagonista játékigénye nem lehet, régi dramatista, jó pár körülményekre fókuszáló feladata van, de egyébként olyan mint egy csoporttag, és ingyenesen jöhet.)
- Létszám: min 5 fő (alatta nem tartom meg a hétvégét) max 18 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki kilépjen). Jelenleg 12 elkötelezett tagunk van.
- MORITÓL IKRES CSOPORT és CSALÁDFELÁLLÍTÁS
ˇ Mori családfelállításai: 2009 jan. 23. péntek 17-21h-ig + 24.
szombat 9-19h-ig, és/vagy március 20. péntek 17-21h-ig + 21 szombat 9-19h-ig.
Ára: 10 000 Ft/ másfélnap 1 ebéddel (nem állítóknak 5 000 Ft)
ˇ Mori elvesztett ikertesvér feldolgozását segítő csoportot indít, mely 3 egynapos
alkalom 2 havonta. 2008 dec 27 szombat, 2009 febr 1 és márc 29 vasárnap,
reggel 9-18-ig. Részletekről moria.pallya@gmail.com email címen
érdeklődjetek.
ˇ Figyelmetekbe ajánlom még Mori egyéni
családfelállítását, ami csoport nélkül dolgozik a kollektív mintázataink
könnyítésén. 2 órás, 8 000 Ft-ért a végén lévő hangtálakkal való gongozással együtt egy fantasztikus gyógyulási lehetőség. Időpont
egyeztetés természetesen Morival. (moria.pallya@gmail.com) Azt
gondolom erről, hogy minden féle terápiás technika
mellett aktuális, sőt hatékonyságot fokozó az elsődleges terápia számára is.
Optimálisan havi vagy kéthavi egyet javaslok.
- FLOTÓL ÖNISMERETI ALKALMAK (kezdőknek és igazán haladóknak is komolyan javaslom flo bármelyik csoportját)
ˇ Flonak működik nálunk egy heti rendszerességű folytonos kognitív (értsd: tudatosság orientált) csoportja. Keddenként este 1 000 Ft-ért.
Ajánlom nektek, mint rendszeres megtartó (és valóban nagyon megtartó) közeget
tépázott és tépázó világunkban. Érdeklődni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 250 5733
ˇ Flo Önismereti workshopjai az ősszel
nagyon jól sikerültek, úgyhogy figyeljetek rá, amíg még valamennyicskével
olcsóbb pszichodráma lehetőség: 2009 jan. 18, febr.
15, márc. 22 vasárnapok 9-19h-ig. Ára: 7 000 Ft/alkalom ebéddel.
ˇ Születés bodyworkshopok: 2009.
febr. 7. szombat 15-20h-ig + 8. vasárnap 10-19h-ig, és/vagy ápr. 4. szombat
15-20h-ig + 5. vasárnap 10-19h-ig. Ára: 14 000 Ft/másfél nap 1 ebéddel.
Érdeklődni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 250 5733. A helyszín persze ezekre még mindre a III. ker Laborc utca 11. Majd ezek
után költözünk csak le a Bécsi útra.
- ÉVITŐL HANGTÁLAKKAL GONG TERÁPIA Egyéni háromnegyed órás kezelés 3 000 Ft. Aki valami finomat és töltőt kíván magának az adja meg ezt a 3/4 órát magának (vagy karácsonyra másnak). Beszélni nem tudok róla (írni még kevésbé) milyen eszméletlenül jó. Próbáld ki! Főleg ha sebzettnek és védtelennek érzed magad. Érdeklődni és időpontot egyetetni: Ádám Éva: 06 30 570 1334 vagy eva.adam@freemail.hu email címen.
Fáy Nóra
2008/2 Sziddhárta Hírlevél
Sziasztok! Az infók egyre hosszabb távon előre megtervezettek, tehát javaslom a hírlevelet, tegyétek félre egy külön mappába, vagy valahogyan, mert nagyon sokára is ez a levél fogja összefogni az adatokat rólunk.
A 2 "zúzós" zártcsoport (tánc és a 5X5napos) megtelt és még másfél évig elkölti az ilyen típusú energiáimat, viszont "nem zúzós" ügyileg a következők vannak:
- NÓRÁTÓL NYITOTT PSZICHODRÁMA CSOPORT Évek óta keresem a megoldást a haladó (zúzós) csoportjaim mellé, - amiket most önmeghaladás orientált csoportoknak nevezek - hogy milyen formában tudnék rávezető lépcsőfokot biztosító - önismeret orientált - csoportot kialakítani. És most ez olyan fordulatot vett, hogy Jeney Ágival tartott önismeret orientált csoportunkat nyitott csoporttá alakítottuk, és én pedig megvégtelenítem. Ez a következőket jelenti:
- Folyamatosan kéthavonta egy hétvége a nyitott csoporté 9h-18h-ig. Ár: 8 000 Ft/nap ebéddel. Időpontok: 2008 (a meghirdetett szept 6-7-át helyettesítő) szept 13-14, nov 8-9, 2009 jan 10-11, márc 7-8, máj 2-3, júli 4-5, szept 12-13, nov 7-8,.... a helyszín perzse a Laborc 11. és jelentkezni nálam a faynora@sziddharta.hu email címen lehet.
- Két hétvégét lehet elköteleződés nélkül jönni, kipróbálás céllal. Bármelyik kijelölt hétvégén be lehet lépni a csoportba. (Ettől nyitott.) Kipróbálás céllal 1 napra is lehet jönni a hétvégéből.
- 4. nap végén a folytatáshoz el kell köteleződni a csoport felé további 4 hétvége erejéig. (Ettől csoport és nem workshop) Ez összesen egy évet tesz ki. (6 alkalmat kéthavonta) Mindenki számára a saját érkezésétől számít az elköteleződés időtartama. Ha lejár kiléphet vagy meghosszabíthatja újabb 4 alkalomra (8 hónap). Elköteleződés után a hiányzásokat is fizetni kell.
- Vezető társam, mint eddig is a 2009 júliusi alkalmat is még beleértve Jeney Ági, viszont utána 4 hétvégés időtartamokra (8 hónap) más-más csoportvezetőtárssal dolgozom majd együtt. Gyakorlókkal, profikkal, mindenfélékkel, akik akarnak velem dolgozni. Csoportvezető társság, mint a csoporttagság is bejelentkezéses alapon történik. (Jeney Ági után Gulyás Marcsival leszek párba)
- Játékmester a 2009 márciusi alkalmat is még beleértve még Altmann László, de utána ez a pozició is kiadó régi drámajátékosoknak, (férfiak előnyben) személyenként egyeztetett időtartamra. (A játékmesternek protagonista játékigénye nem lehet, régi dramatista, jó pár körülményekre fókuszáló feladata van, de egyébként olyan mint egy csoporttag, és ingyenesen jöhet.)
- Létszám: min 5 fő (alatta nem tartom meg a hétvégét) max 20 fő (ekkor várni kell a belépőnek, hogy valaki kilépjen). Jelenleg 7 elkötelezett és 3 kipróbálásban lévő csoporttag készül a (egyhéttel eltolt) szeptemberi alkalomra.
- ZSOLTTÓL JÓGA (nem csak a Szúrjában, hanem a 2. pont alatt található a Sziddhártában lévő jóga)
Zsolt
írja: 2008 őszén több Shadow jóga kurzust szervezek. 2009 tavaszán pedig a Remete Sándor közel 4 hónapot fog magyarországon tölteni amikor is lehetőség lesz személyesen nála is gyakorolni, tanulni.
(további infók a kép alatt)

- A Shadow jógáról nagyon röviden: A Remete Sándor (60 éves) több mint 20 év Iyengarnál eltöltött év után saját jóga irányzatott alapított (www.shadowyoga.com). Ennek keretében az első ghatika (25 percnyi időtartam) egy légzéssel összeszinkronizált (vinyasa típusú jóga) kötött formagyakorlat sor amit prelude-nek is szoktak hívni. Ez főleg állásban történik sok guggolással, hajolgatással. (A Shadow jóga keretében 3 kötött formagyakorlat sor van, ebből a legelső-t a Balakrama-t fogom oktatni 2008 őszén.) A második ghatika (25 perc) keretében érkezünk meg az igazi asanákhoz (asana = ülő testhelyzet) a földre, és a Sándor személyre szóló asanát szokott adni mindenkinek aki nála gyakorol. (Az őszi kurzusok során azért mi is megérkezünk majd a földre :-) ) Ezt követik a fordított testhelyzetek és a légzőgyakorlatok.
- Íme az információk a kurzusokról:
- 2008 szeptember 10-től, szerdánként 19h - 20h30, a Szúrja Jóga központban 8 alkalmas Shadow jóga - Balakrama kurzust tartok (lásd szórólapon is)
- 2008 szeptember 5-től, péntekenként 19h-20h30, a III. Laborc u. 11.-ben 6 alkalmas Shadow jóga - Balakrama kurzust tartok (Ára: 6.000 Ft, jelentkezés és info e-mailben, max 8 fő(mert jógához kicsi a nagy8szög, ezért igyekezzetek dönteni, mert István meg Csaba már feliratkozott))
- 2008 októberben a Remete Sándornak egy ír tanítványa Mick Dolan hétvégi Shadowjóga workshopot fog tartani. (erről majd küldök infót később)
- Remete Sándor 2009 áprilisától - júliusig 4 hónapon át több különböző nemzetközi kurzust fog magyarországon tartani. Ezeknek az ára sajnos a nemzetközi szintekhez igazodik, viszont ebben az időszakban hétvégéken több, magyaroknak magyar árakon lévő kurzust is fog tartani. Sándor felesége, Emma Balnaves pedig kizárólag nőknek szóló jógakurzust is fog magyaroknak tartani. Az egyénileg személyre szóló asanákat (individual asana course) tartalmazó kurzusok részvételi feltétele a Balakrama teljes ismerete.
Tehát
ezek bármelyikére jelentkezni Zsoltnál kell: fzsolt@ebank.hu
- ISTVÁNNAL OSHO dinamikus meditációs technikák. November végéig minden pénteken 17h30-tól 19h-ig. Ára: min 500 Ft (aki úgyérzi majd hozzájárulhat többel is). Eredeti Osho zenékre. Már augusztusban is. Az Osho meditációkat azoknak ajánlom akik elméjük, egójuk csendjét szeretnék elmélyíteni. Amit itt megcélozni lehet, hogy a transzcendens lét minél zavartalanabb és zavartalanabb medre lehessünk az életünk minél több és több pillanatában. Ehhez zen koanhoz illő paradoxitással roppant erőteljes (mozgás, ordítás, halandzsázás, tánc) szakaszokon vezet minket az Osho technikák útja. Váltakozó eszközök az elménk zajos világának ürítésére, hogy végre csend lehessen bent a tudatban.
- Zsolt féle Balakrama kurzus befejeztével (október közepe) az Osho-k után ingyenes Balakrama gyakorló kör folytatódik István mellett. Tehát akik Zsolttól vagy valahonnan már tanulták a Balakramát azok együtt gyakorolhatják majd.
- MORITÓL (néha Nórával) CSALÁDFELÁLLÍTÁS

ˇ Figyelmetekbe ajánlom még Mori egyéni
családfelállítását, ami csoport nélkül dolgozik a kollektív mintázataink
könnyítésén. 2 órás, 8 000 Ft-ért a végén lévő hangtálakkal való gongozással együtt egy fantasztikus gyógyulási lehetőség. Időpont
egyeztetés természetesen Morival. (moria.pallya@gmail.com) Azt
gondolom erről, hogy minden féle terápiás technika
mellett aktuális, sőt hatékonyságot fokozó az elsődleges terápia számára is.
Optimálisan havi vagy kéthavi egyet javaslok.
ˇ Partnerkapcsolati csoportos vasárnapokat tervez még Mori.
Családállítással, páros gyakorlatok segítségével kirajzolódhatnak illetve módosulhatnak a kapcsolatunkban rejlő, a kollektív erőtérből származó
nehézségek. Időpontok: szept 28., nov 23., dec 7. Csak partnerrel
együtt! További részletekről érdeklődni: moria.pallya@gmail.com (értesüléseim szerint István
Esztivel, Csaba Nórival és Zsolt velem, már jeleztük érdeklődésünket és várjuk
a részleteket)
- FLOTÓL ÖNISMERETI ALKALMAK (kezdőknek és igazán haladóknak is komolyan javaslom flo bármelyik csoportját)
ˇ Flonak működik nálunk egy heti rendszerességű folytonos kognitív (értsd: tudatosság orientált) csoportja. Keddenként este 500 Ft-ért. Eddíg zárt körű volt és most nyáron megnyitotta. Így már
ajánlhatom nektek is, mint rendszeres megtartó (és valóban nagyon megtartó)
közeget tépázott és tépázó világunkban. Érdeklődni flonál: flo.mail.flo@gmail.com vagy 06 20 250 5733
ˇ De van 2 másik téma is:


- ÉVITŐL HANGTÁLAKKAL GONG TERÁPIA Egyéni háromnegyed órás kezelés 3 000 Ft. Aki valami finomat és töltőt kíván magának az adja meg ezt a 3/4 órát magának. Beszélni nem tudok róla (írni még kevésbé) milyen eszméletlenül jó. Próbáld ki! Főleg ha sebzettnek és védtelennek érzed magad. Érdeklődni és időpontot egyetetni: Ádám Éva: 06 30 570 1334 vagy eva.adam@freemail.hu email címen.
Fáy Nóra
2008/1 Sziddhárta Hírlevél

Most megismerhetitek a Zsolt féle "tótumfaktumot". :-)
A nagy dolog azon kívül, hogy eljön az országunkba, a workshop ára,
mert ez valami hihetetlenül alacsony, afféle ránk méretezett ár,
azthiszem a magyar származására való tekintettel.
Igyekezzetek a jelentkezéssel Zsoltnál, mert jógás körökből már ömlenek a jelentkezések.

Akik a Nóri+Nórás táncterápiás csoportba nem jutottak be azoknak
is ajánlom a figyelmébe, meg mindenki másnak.

A gyakorló napok péntekjeire bemegyek Mori mellé vezetőnek.
Ezekkel a napokkal is készülünk a júniusi 4naposra.
A 4naposra jelentkezést eddíg csak Belovics Erikának vettem fel, akik beszélgettek velem arról,
hogy jönnének azoknak is meg kell írni email-ban a konkrét döntést.
Tudjátok mindig ezért küzdök: nem elég szóban...

Még van hely ezeken a kezdő és haladó drámacsoportokon, mondhatnám, úgy is hogy nem zúzós meg zúzós.
Felhívom a figyelmeteket, hogy a zártcsoportoknak az elején van egy úgynevezett felvételi szeminárium időszak,
amely azt jelenti, hogy addíg nem kell elköteleződni a csoportnak, lehet csak kipróbálni és visszalépni.
Ez a 150 óráson július 6-ig, és a 250 óráson június 27-ig tart.
Elsősorban a 150 órás kezdő alkalmait ajánlom olyanoknak akik mindig csak hallanak arról mi minden folyik itt a faházban, de eljönni nem mertek.
Minden erőmmel azon leszek, hogy csak finoman és kis lépésekkel haladjunk. :-) Nem így az ÖtszörÖtnaposon.....
Ha valakinek probléma, hogy az információ kép formátumban megy írjon nekem, hogy tudjak róla.
Sziasztok
Fáy Nóra

A gyakorló napok péntekjeire bemegyek Mori mellé vezetőnek.
Ezekkel a napokkal is készülünk a júniusi 4naposra.
A 4naposra jelentkezést eddíg csak Belovics Erikának vettem fel, akik beszélgettek velem arról,
hogy jönnének azoknak is meg kell írni email-ban a konkrét döntést.
Tudjátok mindig ezért küzdök: nem elég szóban...

Még van hely ezeken a kezdő és haladó drámacsoportokon, mondhatnám, úgy is hogy nem zúzós meg zúzós.
Felhívom a figyelmeteket, hogy a zártcsoportoknak az elején van egy úgynevezett felvételi szeminárium időszak,
amely azt jelenti, hogy addíg nem kell elköteleződni a csoportnak, lehet csak kipróbálni és visszalépni.
Ez a 150 óráson július 6-ig, és a 250 óráson június 27-ig tart.
Elsősorban a 150 órás kezdő alkalmait ajánlom olyanoknak akik mindig csak hallanak arról mi minden folyik itt a faházban, de eljönni nem mertek.
Minden erőmmel azon leszek, hogy csak finoman és kis lépésekkel haladjunk. :-) Nem így az ÖtszörÖtnaposon.....
Ha valakinek probléma, hogy az információ kép formátumban megy írjon nekem, hogy tudjak róla.
Sziasztok
Fáy Nóra
2007/4 Sziddhárta Hírlevél




Kellemes karácsonyt!
Fáy Nóra
2007/3 Sziddhárta Hírlevél
Hitelesség,
tudatfejlődés, önmeghaladás
pszichodráma, táncterápia, bodywork,
jóga
családállítás, OSHO, gyermek pszichodráma, Biolabor
A foglalkozások helyszíne
: Bp. 1037 Laborc u. 11-13. Faház
Most úgy írtam meg ezt a levelet,
hogy egy naptárt illesztettem a végére, ami összefoglalja az ősz órarendjét.
Szép színes. J
Sajnos a www.sziddharta.hu honlapon még nem
készültem el az időpontok frissítésével. L
Sziddhárta Workshopok:
Szeptember 14 péntek 9-16h-ig szín
Pszichodráma és táncterápia workshop
Vezeti: Fáy Nóra
Ára: 6000
Ft kajával
Létszám:
10-16 fő
Újaknak
is, régieknek is lehetőség.
Október 22 hétfő 9-18h-ig (munkaszüneti
nap) szín
Pszichodráma és táncterápia workshop
Vezeti: Fáy Nóra
Létszám:
10-16 fő
Ára: 7000
Ft kajával
Újaknak
is, régieknek is lehetőség.
November
1-3
Háromnapos pszichodráma workshop
Vezetik: dr Daubner Béla és Fáy Nóra
Ára:
42 000 Ft/háromnap kajával szállással (annak aki szívesebben alszik itt)
Csütörtöktől szombatig: 10h-20h-ig.
Háromnapossága
nem kötött csak ajánlott, min. 18 max. 22
fő. (tele van)
Béla a tanárom a pszichodrámában. A
bemelegítéseket én vezetem táncterápiából hozott módomon. Utána felváltva
vezetünk, tehát ez is protagonista orientált dráma,
de zenés keretben.
Ez a workshop pszichodráma képzésben levőknek kredit pontos igazolással jár.
Őszi 90 órás zártcsoport pszichodráma + táncterápia eszközökkel:
Szeptembertől 3
hónapon át kéthetenként pénteken délután, és szombaton egész nap.
minden pénteken
17-22h-ig és szombaton 10-20h-ig
időpontok:
szeptember 21-22.
október 5-6. és 19-20. (itt 3 hét telik el a Daubner workshop miatt)
november 9-10. és 23-24.
december 7-8.
Vezető: Fáy Nóra, segítő: Kutyik István
Ára: 6
X 12 000 Ft kajával, szállással
Létszám
12 fő körül. (4 szabad hely van)
Ezt a csoportot inkább az elszántabbaknak, bátrabbaknak ajánlom.
Olyan énfajta „zúzós”... pénteken inkább tánc,
szombaton inkább dráma... A jelentkezőkkel személyes beszélgetésben
győződünk meg majd együtt arról, hogy valóban ajánlott-e ez a csoport.
Rendszeres lehetőségek:
Gyermek pszichodráma szín
Minden
hétfőn 15-16h30-ig 9-12 éveseknek
Minden
kedden 15h-16h30-ig 5-8 éveseknek
Szeptember 17-ével indul és december
4-ig tart. A jövő félévben folytatását szervezzük és ajánljuk.
Vezeti: Jenei Ági
Ára: 12
X 2000Ft/gyermek
Létszám:
5-8 gyermek (mindkét csoportban 4 hely van még)
A gyermekek saját maguk által kitalált
meséket játszanak el. A mese ideje alatt szimbólikusan kiélhetik magukat abban az irányban ahol szűk nekik az
adott életük, ezzel könnyítve feszültségeiken. Rengeteg pozitív következménye
van a gyerekek szocializációjában és lelki közérzetében. Szülőknek a
foglalkozás alatt Biolabor kezelést ajánlunk.
OSHO
dinamikus
technikák szín
Minden
hétfőn 19-20h30-ig
Szeptember 10 indul és decemberben szünetel.
Vezeti: Fáy Nóra és Kutyik István
Ára:
500Ft/alkalom
Elsőrorban a dinamikus
meditáció, a kundalini meditáció, a szufi pörgés, a pokol járások,
transztáncok és stoptáncok közül választjuk ki az aznapit a jelenlévők igénye
szerint. De igazából bármelyiket megvalósíthatjuk ami
az Osho meditációs könyvben le van írva, illetve
minden zene megvan ami Oshonál létezett.
Mori Hellingeri családállítás napja szín
Minden
hónap második szerdáján 9-19h-ig.
Időpontok: szeptember
12, október 10, november 14.
Vezeti: Pállya Moria
Ára:
4000Ft/nap kajával
Jelentkezéseiteket sms-ben várom, a 20/395-7998-as számra. A szó
elszáll, meg a két hónappal előbbi feliratkozás is, ez már biztos...
Kognitív
csoport szín
Kéthetente
pénteken 17-22h-ig.
Időpontok: szeptember 14 és 28 és október
12 és 26 (itt a Daubneres workshop miatt 3 hét marad ki) majd november 16 és 30 (ez az utolsó az évben,
decemberben nincs)
Vezeti: Fáy Nóra
Ára:
1000Ft/alkalom rágcsálni valóval
Létszám: max. 12 fő
Lehet bekapcsolódni csak kipróbálásért is. Ugye ez a beszélgetős
technika, ami a tudati sémáink gazdagítását célozza. Nem dolgozik
regresszióval.
Shadow joga szín
Minden
hétfőn reggel 6h30-7h30-ig és csütörtökön18-19h30-ig.
Szeptember 10 indul és decemberben
szünetel.
Vezeti: Fáy Zsolt
Ára:
ingyenes
Erőteljes, izzasztó jóga típus, nagyon mély belső/befelé
figyelés igénnyel. Tehát nem ácsorgó-ücsörgő ászanák, de
nem is fittnesz.
Biolabor kezelésre van lehetőség.
Egy
kezelés háromnegyed óra és általában 4-5 kezelés vezet tünetmentességhez.
Ára:
5 000-30 000 Ft között problémától függően (több kezelésből álló problémáknál az
összár ennyi.).
Bejelentkezni: Ádám Évánál: 06 30 5701334 lehet. Évi kezeli a gépet nálunk, a Faházban.
Itt elektromágneses rezgésekkel tudják érinteni hozott sémáinkat,
melyek testesültek már sejtjeinkbe. Ha az életvitelünk nem változik, akkor van,
hogy pár hónap alatt újra építjük tüneteinket. Ez persze minden testi szintű
gyógyászati módszerrel így van. De van mikor már belül meghaladtunk valamit,
csak a testünk hordja még a régi problémát, ilyenkor csodálatos gyógyuláshoz
hasonlító sztorik keletkeznek a biorezonanciás kezeléstől, mert fájdalom mentes és végleges. Én a
terápiás, belső munka mellett nagyon jó kiegészítőnek látom, persze önállóan is
alkalmazzák sokan sikerrel.
Előrejelzés:
250 órás zártcsoport táncterápia + pszichodráma eszközökkel:
Vezetik: Fáy Nóra és Pecsenka Nóri
2008
januárjától 2 éven át tartó csoport.
Kifejezetten érzelmeikhez nehezen eljutók számára dolgozunk ki
Nórival csoport gyakorlatokat, és nem a szokásos protagonista orientált pszichodráma lesz. Tehát eleinte sokáig
nem „zúzós”...
Azoknak szánjuk elsősorban a csoportot, akik úgy érzik a pszichodráma nagy protagonista játékai maguk számára nem könnyen hozzáférhetőek, akár gátlásosság,
zárkózottság, vagy akár erős racionalizálás miatt. De lehet, hogy egyszerűen
szeretik a táncterápiás csoport gyakorlatokkal együtt járó puha, meleg közeget.
Első hónapokban kéthetente félnaposak, aztán havonta másfél
naposak lesznek az alkalmak, és így lassan emeljük a terhelést egészen a 3
naposig.
üdvözlettel:
Fáy Nóra
ui: Ha zavarlak a levelemmel írj vissza kiveszlek a listáról.
2007 Szeptember
|
||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csötörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1 | 2 | |||||
3 | 4 10-20h 2X5napos, 100 órás zártcsoport |
5 10-20h 2X5napos, 100 órás zártcsoport |
6 10-20h 2X5napos, 100 órás zártcsoport |
7 10-20h 2X5napos, 100 órás zártcsoport |
8 10-20h 2X5napos, 100 órás zártcsoport |
9 |
10 6h30-7h30 Shadow joga 19-20h30 OSHO |
11 | 12 9-19h családállítás |
13 18-19h30 Shadow joga |
14 9-16h-ig Pszichodráma workshop 17-22h kogn csop |
15 | 16 |
17 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
18 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8é |
19 | 20 18-19h30 Shadow joga |
21 | 22 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
23 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
24 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
25 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8é |
26 | 27 18-19h30 Shadow joga |
28 17-22h kogn csop |
29 | 30 |
2007 Október
|
||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csötörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
2 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
3 | 4 18-19h30 Shadow joga |
5 | 6 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
7 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
8 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
9 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
10 9-19h családállítás |
11 18-19h30 Shadow joga |
12 17-22h kogn csop |
13 | 14 |
15 6h30-7h30 Shadow joga 19-20h30 OSHO |
16 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é 17-18h30 gyerek pszichodráma 9-12 é |
17 | 18 18-19h30 Shadow joga |
19 | 20 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
21 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
22 6h30-7h30 Shadow joga 9-18h-ig Pszichodráma workshop 19-20h30 OSHO |
23 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é 17-18h30 gyerek pszichodráma 9-12 é |
24 | 25 18-19h30 Shadow joga |
26 17-22h kogn csop |
27 | 28 |
29 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
30 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
31 |
2007 November
|
||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csötörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1 10-20h Betegség workshop |
2 10-20h Betegség workshop |
3 10-20h Betegség workshop |
4 | |||
5 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
6 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
7 | 8 18-19h30 Shadow joga |
9 | 10 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
11 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
12 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
13 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
14 9-19h családállítás |
15 18-19h30 Shadow joga |
16 17-22h kogn csop |
17 | 18 |
19 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
20 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
21 | 22 18-19h30 Shadow joga |
23 | 24 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
25 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
26 6h30-7h30 Shadow joga 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é 19-20h30 OSHO |
27 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
28 | 29 18-19h30 Shadow joga |
30 17-22h kogn csop |
2007 December
|
||||||
Hétfő | Kedd | Szerda | Csötörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
1 | 2 | |||||
3 15-16h30 gyerek pszichodráma 9-12 é |
4 15-16h30 gyerek pszichodráma 5-8 é |
5 | 6 | 7 | 8 10-20h Őszi 90 órás zártcsoport |
9 |
17-22h Őszi 90 órás zártcsoport | ||||||
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |
Sziddhárta Faház
Hírek
2007 / 2.
Hitelesség, tudatfejlődés,
önmeghaladás
pszichodráma, táncterápia, bodywork, jóga
A foglalkozások helyszíne : Bp.
1037 Laborc u. 11. Faház
Májustól az új faházban lakunk
már, úgyhogy a benntlakásos lehetőségek konfortja emelkedik, mert a régi faház átadódik erre a
célra. (Földszinti fürdőszoba a köz-é!!!!) Nagynyolcszög marad az új helyen, tovább építkezés
most pihen.
A nagyhír az az,
hogy férjemmel és a fiammal „összegyerekcipőztünk” egy honlap kezdeményt a Faházban
lévő hírekről www.sziddharta.hu néven. Még hónapokig töltögetni fogjuk, képekkel meg újabb infókkal.
Sziddhárta Workshop sorozat:
Május 12-13
Pszichedelikus zenével kapcsolt pszichodráma és bodywork csoport terápia
Vezetik:
Márk Tamás és Fáy Nóra
Ára:
12 000 Ft/hétvége kajával, szállással (annak aki
szívesebben alszik itt)
Szombat:
10h-22h-ig és Vasárnap 9h-19h-ig. Figyelem! későig tart szombaton.
Kétnapossága
kötött, min. 10 max. 16 fő. (Eddíg 12-en jelentkeztek)
Szombat délelőtt Tamás (a barátjával együtt) a helyszínen kever
2-3 órányi drum and bass típusú techno zenét, amit én táncterápiás instrukcióimmal a testudatosság irányba fordítok mindannyiunk számára. Az így felhozott megélésekkel délutánra protagonita orientált pszichodrámába fordulunk egészen másnap estig. Olyanoknak ajánljuk, akik nem kapnak alapból sikítófrászt a gépzenétől (a housnál kevésbé monoton, tud nagyon lágy és nagyon durva lenni). Mivel Tamás helyben
keveri a zenét, jól tud alkalmazkodni a csoport folyamataihoz.
Június 9-10
Klasszikus pszichodráma workshop
Vezetik: Generál Péter és Fáy Nóra
Ára: 18 000 Ft/ hétvége kajával szállással (annak aki szívesebben alszik itt)
Szombat:
10h-21h-ig és Vasárnap 9h-18h-ig.
Kétnapossága nem kötött csak
ajánlott, min. 12 max. 18 fő. (Eddíg 7-en jelentkeztek)
Péter évek óta
tréner és pszichodráma képzésünk egymás közelében
zajlott, bár Péter előttem jár ebben. Ha jól alakul
nekünk ez az összehangolódó alkalom akkor tervezünk több közös munkát majd. Protagonista orientált pszichodrámát lehet várni tőlünk ezen a hétvégén.
November 1-4
Négynapos pszichodráma workshop (betegség fókusz témával)
Vezetik: dr Daubner Béla és Fáy Nóra
Ára: 56 000 Ft/négynap kajával szállással
(annak aki szívesebben alszik itt)
Csütörtöktől
szombatig: 10h-20h-ig és vasárnap 9h-18h-ig.
Négynapossága nem kötött csak
ajánlott, min. 18 max. 22 fő. (Eddíg 13-an jelentkeztek)
Béla a tanárom a pszichodrámában. A bemelegítéseket én vezetem
táncterápiából hozott módomon. Utána felváltva vezetünk, tehát ez is protagonista orientált dráma, de zenés keretben.
ÁPRILIS VÉGÉIG VAN ELŐNYE A FAHÁZHÍREK
LISTATAGOKNAK, utána
fennmaradó helyeket Béla betölti egy pillanat alatt. Tehát április után csak
várólistára lehet már bejelentkezni nálam. Telefonszámokkal jelentkezzetek.
Ez a workshop pszichodráma képzésben
levőknek kredit pontos igazolással jár.
Nyári
5naposok:
2 X 5napos 100 órás pszichodráma zártcsoport időpontjai:
Június
26-30-ig és szeptember 4-8-ig keddtől szombat estig. (Figyelem!
Megváltozott!)
Minden
nap 10-20-ig
Vezető: Fáy Nóra, segítő: Balogh László
ára: 2 X 35 000 Ft
kajával, itt alvási lehetőséggel.
Létszám
12 fő körül.
Ebben a kifejezetten az önismeretben és spirituális gyakorlásban
komolyan előrehaladt emberekből alakult zártcsoport tele van, nincs már
benne szabad hely.
1 X 5napos 50 órás pszichodráma zártcsoport időpontja:
Július
10-14-ig keddtől szombat estig.
Minden
nap 10-20-ig
Vezető: Fáy Nóra, segítő: Balogh László
ára: 35 000 Ft
kajával, itt alvási lehetőséggel.
Létszám
12 fő körül.
Az év folyamán tartott 150 órás zárt csoportom számára
felajánlott folytatás csoport, melyben akár kezdők, számára is van még
5 szabad hely.
Rendszeres lehetőségek:
Biorezonanciás kezelésre van lehetőség: keddenként
9h30-13h-ig és csütörtökönként 9h30-16h-ig. Egy kezelés háromnegyed óra és
általában 4-5 kezelés vezet tünetmentességhez.
Ára:
5 000-30 000 Ft között problémától függően (több kezelésből álló problémáknál az
összár ennyi.).
Bejelentkezni: Ádám Évánál: 06 30 5701334 lehet. Évi kezeli a gépet nálunk, a Faházban.
Itt elektromágneses rezgésekkel tudják érinteni hozott sémáinkat,
melyek testesültek már sejtjeinkbe. Ha az életvitelünk nem változik, akkor van,
hogy pár hónap alatt újra építjük tüneteinket. Ez persze minden testi szintű
gyógyászati módszerrel így van. De van mikor már belül meghaladtunk valamit,
csak a testünk hordja még a régi problémát, ilyenkor csodálatos gyógyuláshoz
hasonlító sztorik keletkeznek a biorezonanciás kezeléstől,
mert fájdalom mentes és végleges. Én a terápiás, belső
munka mellett nagyon jó kiegészítőnek látom, persze önállóan is alkalmazzák
sokan sikerrel.
Kognitív
csoport visszaköltözik péntekre.
Időpontok:
április 6 és 20 és
május 4 és 18 és június 1 és 15 17-22h-ig.
Utána
nyáron szünetel és ősztől előreláthatólag a következő képen alakul:
szeptember 14 és 28
és október 12 és (itt a Daubneres workshop miatt 3 hét marad ki) majd november 16 és 30 (ez az utolsó az évben,
decemberben nincs) 17-22h-ig
Vezeti: Fáy Nóra
Ára:
1000Ft/alkalom
Lehet bekapcsolódni csak kipróbálásért is. Ugye ez a beszélgetős
technika, ami a tudati sémáink gazdagítását célozza. Nem dolgozik
regresszióval.
Shadow joga Zsolt kicsit túlterhelődött
mostanra, úgyhogy a hétfői jógák megszűnnek, és csak a csütörtökiek maradnak
meg hetente. 18-19h30-ig Júni 7 lesz az utolsó
nyár előtt, és szeptember 6-án indul újra ősszel.
Vezeti: Fáy Zsolt
Ára:
ingyenes
Erőteljes, izzasztó jóga típus, nagyon mély belső/befelé
figyelés igénnyel. Tehát nem ácsorgó-ücsörgő ászanák, de
nem is fittnesz.
Pállya Mori Hellingeri családállítós
gyakorló napja: "Mint már
tudjátok, elkezdtem a családállítást tanulni a Hellinger Intézetnél, és eddigi tanulmányaim gyakorlására hozta Nóra létre ezt a
napot. Jelentkezéseiteket sms-ben várom, a
20/395-7998-as számra. A szó elszáll, meg a két
hónappal előbbi feliratkozás is, ez már biztos...
Az ár
mindig ebéddel együtt értendő. 3000 Ft/nap
Időpontok:
május 3 csütörtök
9-17h30-ig
június 23 szombat
9-17h30-ig
Őszi 90 órás zártcsoport pszichodráma + táncterápia eszközökkel:
Szeptembertől 3 hónapon át kéthetenként
pénteken délután, és szombaton egész nap.
időpontok:
szeptember 21-22.
október 5-6. és 19-20. (itt 3 hét telik el a Daubner workshop miatt)
november 9-10. és 23-24.
december 7-8.
minden pénteken 17-22h-ig és szombaton 10-20h-ig
Vezető: Fáy Nóra, segítők: Domján Anita és Kutyik István
Ára: 6
X 12 000 Ft kajával, szállással
Létszám
12 fő körül.
Ezt a csoportot inkább az elszántabbaknak, bátrabbaknak ajánlom.
Olyan énfajta „zúzós”... pénteken inkább tánc,
szombaton inkább dráma... A jelentkezőkkel személyes beszélgetésben
győződünk meg majd együtt arról, hogy valóban ajánlott-e ez a csoport.
Előrejelzés:
250 órás zártcsoport táncterápia + pszichodráma eszközökkel:
Vezetik: Fáy Nóra és Pecsenka Nóri
2008
januárjától 2 éven át tartó csoport.
Kifejezetten érzelmeikhez nehezen eljutók számára dolgozunk ki
Nórival csoport gyakorlatokat, és nem a szokásos protagonista orientált pszichodráma lesz. Tehát eleinte sokáig
nem „zúzós”...
Azoknak szánjuk elsősorban a csoportot, akik úgy érzik a pszichodráma nagy protagonista játékai maguk számára nem könnyen hozzáférhetőek, akár gátlásosság,
zárkózottság, vagy akár erős racionalizálás miatt. De lehet, hogy egyszerűen
szeretik a táncterápiás csoport gyakorlatokkal együtt járó puha, meleg közeget.
Első hónapokban kéthetente félnaposak, aztán havonta másfél
naposak lesznek az alkalmak, és így lassan emeljük a terhelést egészen a 3
naposig.
üdvözlettel:
Fáy Nóra
ui: Ha zavarlak a faházhírekkel írj vissza kiveszlek a listáról.
2007 FAHÁZ HÍREK 1
Állandó
foglalkozások:
Kognitív
csoport átmenetileg péntekről hétfőre
költözik.
Új
időpontok: 2007. Január 12 és 26; február 5 és 19;
március 5 és 19; 17h-22h-ig
Lehet bekapcsolódni csak kipróbálásért is. Ugye ez a beszélgetős
technika, ami a tudati sémáink gazdagítását célozza. Nem dolgozik
regresszióval.
Vezeti:
Fáy Nóra
Ára:
1000Ft/alkalom
Shadow
joga hétfői alkalmai februárban és
márciusban 2 hetire ritkulnak, (a kognitív csoport miatt) a csütörtökiek
maradnak hetente.
Erőteljes, izzasztó jóga típus, nagyon mély belső/befelé
figyelés igénnyel. Tehát nem ácsorgó-ücsörgő ászanák, de nem is fittnesz.
Vezeti:
Fáy Zsolt
Ára:
ingyenes
Pállya Mori Hellingeri családállítós
gyakorló napja: "Mint
már tudjátok, elkezdtem a családállítást tanulni a Hellinger Intézetnél,
és eddigi tanulmányaim gyakorlására hozta Nóra létre ezt a
napot. Jelentkezéseiteket sms-ben várom, a 20/395-7998-as számra. A szó elszáll, meg a két hónappal előbbi feliratkozás is, ez
már biztos... Mindig 9-17h30-ig vagyunk, s lehet utána maradni jógázni, pihenni
egy picit."
Az ár mindig ebéddel együtt értendő. 3000 Ft/nap
Időpontok:
január 25. csüt.
február 10-11. szo-vas., 22. csüt.
március 8. csüt.
máj. 3. csüt.
Sziddhárta
Workshop sorozat:
(Több is
lesz még július és október között, de ennyit tudtam mostanáig konkretizálni)
Május 12-13
Pszichedelikus
zenével kapcsolt pszichodráma és body-work csoport terápia
Vezetik:
Márk Tamás és Fáy Nóra
Ára:
12 000 Ft/hétvége kajával szállással (annak aki
szívesebben alszik itt)
Szombat:
10h-22h-ig és Vasárnap 9h-19h-ig. Figyelem! későig tart szombaton.
Kétnapossága
kötött, min. 10 max. 16 fő.
Szombat délelőtt Tamás (a barátjával együtt) a helyszínen kever
2-3 órányi drum and bass típusú techno zenét amit én táncterápiás instrukcióimmal a testudatosság irányba fordítok
mindannyiunk számára. Az így felhozott megélésekkel délutánra protagonita
orientált pszichodrámába fordulunk egészen másnap estig. Olyanoknak ajánljuk akik nem kapnak alapból sikítófrászt a gépzenétől
(a housnál kevésbé monoton, tud nagyon lágy és nagyon durva lenni). Mivel Tamás
helyben keveri a zenét jól tud alkalmazkodni a csoport
folyamataihoz.
Június 9-10
Klasszikus
pszichodráma workshop
Vezetik:
Generál Péter és Fáy Nóra
Ára:
18 000 Ft/ hétvége kajával szállással (annak aki
szívesebben alszik itt)
Szombat:
10h-21h-ig és Vasárnap 9h-18h-ig.
Kétnapossága nem kötött csak ajánlott, min. 12 max. 18 fő.
Péter évek óta tréner és pszichodráma képzésünk egymás közelében
zajlott, bár Péter előttem jár ebben. Ha jól alakul
nekünk ez az összehangolódó alkalom akkor tervezünk több közös munkát majd.
Protagonista orientált pszichodrámát lehet várni tőlünk ezen a hétvégén.
November 1-4
Négynapos
pszichodráma workshop (betegség fókusz témával)
Vezetik:
dr Daubner Béla és Fáy Nóra
Ára:
56 000 Ft/négynap kajával szállással (annak aki
szívesebben alszik itt)
Csütörtöktől
szombatig: 10h-20h-ig és vasárnap 9h-18h-ig.
Négynapossága nem kötött csak ajánlott, min. 18 max. 22 fő.
Béla a tanárom a pszichodrámában. A bemelegítéseket én vezetem
táncterápiából hozott módomon. Utána felváltva vezetünk, tehát ez is
protagonista orientált dráma, de zenés keretben.
Mivel erre a workshopra e levél előtt is 6-an jelentkeztetek,
ezért igyekezzetek dönteni és szigorúan írásban jelentkezzetek és én annak a sorrendjét veszem
figyelembe. Várólistát is alaposat kezelni fogok hiszen sokára lesz, DE ÁPRILIS VÉGÉIG VAN ELŐNYE A FAHÁZHÍREK LISTATAGOKNAK,
utána fennmaradó helyeket Béla betölti egy pillanat alatt. Tehát április után
csak várólistára lehet már bejelentkezni nálam. Telefonszámokkal jelentkezzetek.
Ez a workshop pszichodráma képzésben levőknek kredit pontos
igazolással jár.
Decemberben idén sem fogok dolgozni.
Az internethozzáférésem egy hete
összeomlott, úgyhogy kerülő úton küldöm ezt most szét. De ti csak írjátok
emalilen a válaszokat, mert nemsokára győzünk a technika felett!!!
BUÉK!
Fáy Nóra
ui: Ha zavarlak
a faházhírekkel írj vissza kiveszlek a listáról.

2006 Faház hírek 7 !
Pállya Mori Hellingeri napja:
Gyökerek
nélkül nehézEgy nap, mely elindíthat benned valamit.
Egy nap, mikor bepillanthatsz abba, milyenek igazán a téged működtető erők.
Egy nap, mikor szerettel csatlakozhatsz őseidhez.
Egy nap, mely fordulópont lehet neked.
Egy nap, mikor letehetsz egy nagy követ.
Egy nap, mikor leteheted azt, ami nem a tied.
Egy nap, mikor elindulhatsz a sorsod felé.
Egy nap, mikor megtudhatod az igazság egy részét.
Egy nap, mikor megtalálhatod létezésed anyagi forrását.
„Ha meglátjuk az igazságot, az a legnagyobb gyógyítás. Ha hagyjuk, hogy a kép szóljon hozzánk, a lélek szintjén s eléri a lényegünket. Onnan akár egy mély változást is elindíthat. „
Ezen nap alatt olyan csoportos és egyéni technikákat élünk át, melyeket a Hellingeri család felállítás vezető képzés alatt tanultam.
november 30-án 9-18-ig. 3000Ft ebéddel. Mori elkezdte a családállítást tanulni a Hellinger Intézetnél, és eddigi tanulmányainak gyakorlására hozzuk létre ezt a napot. 8-10 főre számítunk. Eddíg jelentkeztem én és P Juli.... Jelentkezéseiteket emilen várom, a szó elszáll, ez már biztos...
November 30. Csütörtök
9,00-18,00-ig.
Ebéddel 3000Ft.
Elmarad a december elejei pszichodráma és táncterápia workshop, amit Nórival tartottam volna. Többféle ok közül a legfontosabb, hogy Nóri időközben várandós lett, illetve én mély befelé fordulós hónappá tettem magam számára a decemberi hónapot. Nóri keddenkénti táncterápiái mentén olyan mély nehézségeimhez férhettem hozzá, amik alapján úgyérzem szükségem van egy hónap magamra fordított időre. Többi munkámat is abbahagyom abban a hónapban.
Kognitív csoportom időpontjai: december 8, január 12,
26, február 9, 23, március 2, 16, 30.... 17-22h-ig.
Lehet bekapcsolódni csak kipróbálásért is. Ugye ez a beszélgetős technika, aki
a tudati sémáink gazdagítását célozza. Nem dolgozik regresszióval.
1000Ft/alkalom
Fáy Zsolt Shadow Jógái rendületlenül vannak hétfőkön és
csütörtökökön 6-1/2 8-ig. Idén december 14-én lesz az utolsó. Aztán januárban
4-vel kezdődik újra. Továbbra is ingyenes.
Jövőre
kitekintés: A zárt csoportom miatt most szünetelő folyamatos workshopjaimhoz májustól fogok visszatérni. Májusban, júniusban és
júliusban várható egy-egy, valószínűleg 2-3-4 naposak lesznek, és váltakozni
fognak mellettem a vezetőtársak. Szeretném kipróbálni magam más vezetőkkel
együtt. Így tervezem az őszt is.
Kellemes
karácsonyt és boldog új évet kívánok nektek:
Fáy Nóra
ui.:
Ha nem szeretnél rajta lenni a faház hírek listán, írj nekem kérlek és kiveszlek.
2006 Faház
Hírek 6
Az
október 21-én induló zárt csoportot, végül nem a
Tamással fogom vezetni, mert Tamás úgy érzi annyira extra a pszichodráma vezetésem, hogy nem látja biztosítottnak, hogy elfogadhassák a
vizsgadolgozatát, melyet ebből a 150 órából írt volna meg. Ebben lehet
igazsága, de én nem tudtam vállalni azt, hogy a fenti célnak alárendeljem a
munkám kereteit. Pl. táncterápiás, zeneterápiás, bodywork technikás eszközeimet, sem akartam a zárt csoportból kihagyni. Úgyhogy
jobbnak láttuk, ha nem vágunk bele együtt. A zártcsoport jelenlegi létszáma (12 fő) engedi, hogy drámavezetőként
egyedül belevágjak, Zsolt és István segítő jelenléte mellett, akik
játékmesterként lesznek a csoportban és segítik a munkámat. Ezek az új keretek
még 1-2 fő jelentkezését engedik meg nekem.
A
zárt csoport összes időpontja:
2006/10/21-22 (SZ-V)
2006/11/11-12 (SZ-V)
2007/01/13-14 (SZ-V) (változott a szórólaphoz képest!)
2007/02/17-18 (SZ-V)
2007/03/03-04 (SZ-V)
2007/04/07-08 (SZ-V)
2007/04/29-30 es 05/01 (V-H-K)
2006/11/11-12 (SZ-V)
2007/01/13-14 (SZ-V) (változott a szórólaphoz képest!)
2007/02/17-18 (SZ-V)
2007/03/03-04 (SZ-V)
2007/04/07-08 (SZ-V)
2007/04/29-30 es 05/01 (V-H-K)
Fáy Zsolt (férjem) shadow joga órái, minden hétfőn és csütörtökön 18-tól
kb.19-ig, újra indulnak most. INGYENESEN.
Erőteljes, izzasztó
jóga típus, nagyon mély belső/befelé figyelés igénnyel. Tehát nem
ácsorgó-ücsörgő ászanák, de nem is fittnesz.
Ugyanekkortól csütörtökönként a joga után 1/2 8-tól 1/2 9-ig, OSHO
dinamikus technikák. Vezeti: Kutyik István. Szintén ingyenes.
December
1-3-ig (péntek, szombat, vasárnap) 3 napos pszichodráma és táncterápia workshopot csinálunk együtt: Pecsenka Nóri, és Fáy Nóra. Ára: 18 000 Ft. Kezdései a szokásosak:
Pénteken 10-20h-ig, szombat, vasárnap 9-19h-ig. Mindhárom napra együtt lehet
csak jönni. Maximális létszám 15 fő. Előjelentkezés szükséges.
A kognitív csoport, ami kéthetenként pénteken
5-10h-ig van elkezdődött és még lehet hozzá kapcsolódni. Ez a
csoport nem úgy zárt mint egy zárt pszichodráma csoport hogy a kezdetnél mindenképp ott kell
lenni, hanem ehhez lehet később is csatlakozni, de mivel beszélgetős
terápia,
ezért lényegesen hosszabb idő alatt hat, mint a dráma, tehát nem sokat ér, ha
nem huzamos (pl félév) ideig vagy benne. Ki lehet
próbálni egy alkalommal, hogy megfelelő-e neked. Következő két alkalom október
20-án, november 3-án lesz. Aztán elcsúszik egy hetet, mert november 24-én van a
következő és utána december 8-án. Valószínű a dec 22-ei már karácsony miatt elmarad, de azt majd megbeszéljük azokkal akik járnak. Most 7-en járnak, max létszám 12 fő.
Egyedül vezetem és alkalmanként 1 000 Ft.
Sziasztok:
Fáy Nóra
u.i. ezt a levelet csak olyanok kapják akik pszichodrámáztak már
nálunk, vagy külön kérték, ha mégis nem szeretnéd kapni, írd meg,
kiveszlek a listáról.
2006 Faház
Hírek 5

Kétféle odafigyelést kérek az eddigieknél jobban, hogy a nagyon faház közeliek is jelentekezzenek fel a programmokra ne csak eljöjjenek, illetve, hogy a feljelentkezettek mondják le amikor valami közbe jön. Köszönöm
Sziasztok!
Ezek
itt az őszi híreink:
Sikerült
a nagynyolcszög áthelyezés, úgyhogy az új helyén (egyből a hátsó teraszra tapasztva) folytatjuk a csoportokat:
Fáy Zsolt (férjem) shadow joga órákat tart, minden hétfőn és csütörtökön
18-tól kb.19-ig.
Szeptember 13-tól október 11-ig SZÜNETEL, de
előtte és utána folytonosan van INGYENESEN.
Erőteljes, izzasztó
jóga típus, nagyon mély belső/befelé figyelés igénnyel. Tehát nem
ácsorgó-ücsörgő ászanák, de nem is fittnesz.
Szeptember
8.-án és 22.-én pénteken 17-21-ig, beszélgetős/kérdezős/vitázós előadást/tanítást tartok az integrál pszichológiai szemléletről. Az első időponton
várhatólag a gyerekkori sérülések, és személyiség kiépülés illetve
patológiák, és terápiái lesz a téma, a másodikon pedig szeretnék átjutni a személyiség fejlődésének magas állapotaira illetve a transzperszonális szintekre. Ken Wilber-i rendszert követve, elhelyezzük saját és
környezetünk élet illetve léttapasztalait és végig gondoljuk a gondolatainkat! Ezzel egyrészt
szeretnélek beavatni titeket abba a világlátásba amivel rendelkezem, másrészt szeretném a kognitív terápiák jelentőségét is
megéreztetni, mert az így kialakuló kéthetenkénti péntekek
időpontjaira októbertől egy kognitív csoportot indítok 17-22h-ig. Az első időpontja csak annyiból
bizonytalan, hogy nem biztos, hogy megelégelünk az elméletből 2 alkalmat. Ha valamiért több kell akkor későbbi pénteken alakulunk át
kognitív csoporttá ami már zárt és a személyes problémáitok
végiggondolásával, a beszélgetés és a racionalitás, vagyis
a tudatosság/éberség eszközével nyúl az életmenetünkhöz. Tehát ez az amit mindig tiltottam a
drámán! Úgy képzelem el tehát, hogy azokkal akikkel
megoszthattam a racionális rendszeremet (nomenklatura egyeztetés) szeptemberben, szívesen indulok közös nyomozásra valamikor
októbertől önhazugságaink tettenérésére. Az előadások nem, de a kognitív
csoport leendő létszáma 12 főben maximalizált. Mindkét féle pénteknek fejenként 1000 Ft az ára és egyedül vezetem.
Pecsenka Nóra,
akivel együtt vezettem a nyári születés bodywork hétvégét, most egy 10 alkalmas táncterápiás kurzust indít nekünk/nálunk. Október 10-től, december 12-ig keddenként 17-22h-ig, 4
500 Ft/alkalom/fő-ért, 8 fő számára, zárt csoport
(tehát nem lehet egy-egyre eljönni, csoport intimitás miatt). 3 hely (én, Zsolt
és István) már alapból foglalt, a többi helyre startolhattok, persze a
jelentkezések érkezési sorrendjét veszem majd figyelembe.
A
szeptemberi workshopra van még 5 hely, és a zárt
csoportra is várom már a jelzéseiteket.

Kétféle odafigyelést kérek az eddigieknél jobban, hogy a nagyon faház közeliek is jelentekezzenek fel a programmokra ne csak eljöjjenek, illetve, hogy a feljelentkezettek mondják le amikor valami közbe jön. Köszönöm
Képzeljétek
újabb 10 cicás dupla alom van nálunk. Szeptember
közepére lesznek elvihetők. Csak kettőnek van még meg a gazdája. segítsetek...
Sziasztok:
Fáy Nóra
u.i. ezt a levelet csak olyanok kapják akik pszichodrámáztak már
nálunk, vagy külön kérték, ha mégis nem szeretnéd kapni, írd meg,
kiveszlek a listáról.
2006 Faház
Hírek 5 kiegészítés
Még
van 4 hely a zárt csoporton és ennek betöltéséhez ingyenes pszichodráma nyílt napot szervezünk Tamással szeptember. 30-án szombaton 10-14-ig, olyanoknak akik a pszichodrámá-t/-nkat nem ismerik még. Tehát eljöhetsz te is, hogy közelebbről megismerd, ha még nem
ismered, de ha már mélyen benne vagy hozhatsz ismerőst, akinek szívesen
ajánlanád, ha van ilyen. Te is vele maradhatsz, de küldheted is ha neked nem jó ez az időpont. A visszajelzéseket várom.
Amennyiben
fel vagy már jelentkezve a zárt csoportra, olyannak ajánld csak aki mellett megmarad a teljes őszinteség lehetőséged majd a
csoportban. Azóta eldőlt, hogy zene és táncterápiával ötvözött pszichodrámát fogunk Tamással a zárt csoporton tartani.

A zárt csoport összes időpontja:
2006/10/21-22 (SZ-V)
2006/11/11-12 (SZ-V)
2007/01/13-14 (SZ-V) (változott a szórólaphoz képest!)
2007/02/17-18 (SZ-V)
2007/03/03-04 (SZ-V)
2007/04/07-08 (SZ-V)
2007/04/29-30 es 05/01 (V-H-K)
2006/11/11-12 (SZ-V)
2007/01/13-14 (SZ-V) (változott a szórólaphoz képest!)
2007/02/17-18 (SZ-V)
2007/03/03-04 (SZ-V)
2007/04/07-08 (SZ-V)
2007/04/29-30 es 05/01 (V-H-K)
Fáy Zsolt (férjem) shadow joga órái, minden hétfőn és csütörtökön 18-tól
kb.19-ig, október 11-től indul újra.
INGYENESEN.
Erőteljes, izzasztó
jóga típus, nagyon mély belső/befelé figyelés igénnyel. Tehát nem
ácsorgó-ücsörgő ászanák, de nem is fittnesz.
Ugyanekkortól csütörtökönként a joga után 1/2 8-tól 1/2 9-ig, OSHO
dinamikus technikák. Vezeti: Kutyik István. Szintén ingyenes.
Pecsenka Nóri Táncterápiás csoportja betelt. még
van két várólistás hely.
Még
van 4 kis cicánk akik gazdára várnak. SOS! 1 cirmos,
1 vörös cirmos, 2 fekete fehér.
Sziasztok:
Fáy Nóra
u.i. ezt a levelet csak olyanok kapják akik pszichodrámáztak már
nálunk, vagy külön kérték, ha mégis nem szeretnéd kapni, írd meg,
kiveszlek a listáról.
Az első négy levél elveszett.